0

Az egyiknek sikerül a másiknak nem

2009-10-28 00:00:00
Magyarok MotoGP szereplése Malájziában:
Németh Balázs 11., Talmácsi Gábor 14., Tóth Imre motorhiba miatt kiállni kényszerült!

Németh Balázs élete legjobb eredményét érte el a MotoGP250-es mezőnyében, ahol Brno és San Marino után ismét sikerült pontot szereznie, ráadásul ötöt is. A Balatonring Team versenyzője –saját bevallása szerint- egyre jobban ráérzett a pálya ritmusára, amely már a szombati időmérőt követően kiderült. Akkor még nem volt szerencséje, mert az igazán gyors körében feltartották és nem tudta kihozni a motorból a maximumot, azonban a versenyen már sikeresebb volt.
Sepang, a hőség és a mindennapos esőzés mellett a leghosszabb pályával várja -1999 óta- minden évben a világbajnoki sorozat résztvevőit, ahol a két hosszú egyenesnek köszönhetően a motorerőre igen nagy szükség van. A 25m széles aszfaltcsík gyakran 50 celsius fokra is felhevül és a folyamatos meleg (átlag 36 celsius fok!) mellett a páratartalom is nehezíti a versenyzők dolgát, amely gyakran szakadó esőként zúdul rájuk. E tekintetben a mostani versenyhétvége sem telt el másként, hiszen a verseny napján mindegyikből jutott.

A negyedliteresek versenyénél Hiroshi Aoyama, Marco Simoncelli és Alvaro Bautista szereplésére figyelt a nemzetközi sajtó, hisz közöttük dőlhetett el a világbajnoki cím sorsa. Ebből a hármasból Bautista bírta legkevésbé a nyomást, aki bukásával el is búcsúzhatott a negyedliteres tróntól. Hiroshi Aoyama viszont ádáz küzdelmet vívott Simoncellivel, amelyből ezúttal ő került ki győztesen. Ráadásul az olasz riválisát az utolsó pillanatban még Hector Barbera is megelőzte, így csak a harmadik helyért járó 16 pontot zsebelhette be a Metis Gilera versenyzője, akinek az utolsó futamra ezzel már 21 pontra duzzadt a hátránya. Amíg a 28. születésnapját ünneplő Hiroshi a győzelemért küzdött, addig az öccse Shuhei Aoyama a 10. helyét próbálta őrizni Németh Balázzsal szemben. Balázs a rajtkockán is a kisebbik Aoyama mögött állt, de a rajtot mindketten egyformán jól kapták el és sikerült pár előzéssel kezdeniük. Azonban később a magyarnak vissza kellett engednie a gázkart kétszer is, hiszen először egy előtte levő bukást kellett kerülnie, míg később ő maga szaladt le a pályáról. A verseny végére sikerült felzárkóznia a japán mögé –aki szintén hibázott- de mivel azonos köridőket produkáltak, megelőzni már nem bírta. Balázs így is nagyon elégedett az eredménnyel, amihez a csapat is gratulált.



11.Németh Balázs:

”Nagyon jól kaptam el a rajtot, több embert is megelőztem, és sikerült elmennem az előttem haladó bollyal. Majd egy hibát követően beértek üldözőim, de ismét sikerült tőlük elszakadnom. Ezután észrevettem, hogy a kisebbik Aojama testvér hibázik, megpróbáltam őt is megelőzni, de az utolsó körökben állandósult közöttünk a különbség, így ez már nem sikerült. Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen jól szerepeltem, a csapat is nagyon örült és még Jorge Martinez is megdicsért a leintés után. Már várom a valenciai futamot, mert azt a pályát ismerem, már ezres és 600-as motorral is versenyeztem ott.”


Tóth Imre nem mondhatja magát ilyen szerencsésnek, hiszen a csapat körül kialakult konfliktusnak köszönhetően egy 2001-es Aprilia nyergében próbál bizonyítani. A motorerő hiánya azonban ezen a pályán még inkább kitűnik. Imi az időmérő alkalmával több, mint 8 másodperccel bizonyult lassabbnak a mezőnytől és az utolsó, 24. helyről indulhatott. A rajtot követően ráadásul még a technika ördöge is közbeszólt és Imi elsőként esett ki a negyedliteresek mezőnyéből.





Tóth Imi:

„Már a rajt után éreztem, hogy valami gond van a motorral, majd rövidesen ki is kellett állnom. Miután a szerelők szétszedték, kiderült, hogy egy csavar eltört a blokkban, ez okozta a hibát. Csalódott vagyok, hiszen csak 16-an értek célba, azaz szinte elég lett volna végigmenni a pontszerzéshez. Már csak egy futam van hátra, remélem egy kicsit több szerencsénk lesz és a jövőnk is eldől majd.”


Talmácsi Gábor hete sem volt zökkenőmentes. Miközben a maláj versenyére készült felreppent a hír, miszerint a mostani csapata a jövő évben Alex De Angelis-t szerződteti a helyére, Talma pedig egy osztállyal visszalépve a Moto2 mezőnyében húzza majd a gázt egy Aprilia nyergében! Amiről persze a magyar fiú nem is tudott. A Scot Honda csapata hivatalos közleményben próbálta cáfolni az itthon futótűzként terjedő hírt.

Alberto Martinelli,  MOL - Scot Honda Racing Team sportigazgató:

"A csapat elhatárolódik a médiában elterjedt hírektől, még nincs aláírt szerződésünk egyetlen versenyzővel sem a 2010-es évadra. Mindkét versenyzővel tárgyalásban állunk, de egyikükkel sincs megállapodásunk. Azon is dolgozunk, hogy De Angelis és Talmácsi is a csapatunkat erősítse jövőre, mi ennek örülnénk a legjobban."


Ennek tudatában Talma is nehezebben teljesített az általa kedvelt maláj pályán, ahol korábban a nyolcadliteresek között kétszer is tudott nyerni. Az időmérőn csak a 17. helyen végzett, miközben folyamatosan a motorelektronikára panaszkodott, ami miatt állandóan lesodródott az ideális ívről. A szerelők még a verseny napján is folyamatosan állítottak a motoron, ami a rajtnál szinte értelmét is vesztette, hiszen megérkezett az égi áldás és a lezúduló esőnek köszönhetően késve indulhatott el a mezőny. A nedves pályán Talma –szokásához híven- jól kapta el a rajtot és az előző futamokhoz hasonlóan megint sikerült megelőznie pár versenyzőt. Azonban később visszaelőzték őt és csak -a MotoGP-ből jövőre a Superbike mezőnyébe igazoló- James Toseland-ot tudta a célig maga mögött tartani. Mivel közben Dovizioso és Puniet is kiesett, így végül a 14. helyen intették le, amiért újabb két pont járt. A versenyt Casey Stoner nyerte, aki már az első körökben faképnél hagyta a mezőnyt. A második Dani Pedrosa lett, akit Valentino Rossi követett. A harmadik helyért járó 16 ponttal Rossi már behozhatatlan előnyre tett szert csapattársa Jorge Lorenzo-val szemben, így világbajnokként ünnepelhette dobogós helyezését.



14. Talmácsi Gábor:

"Elsősorban szeretnék gratulálni Valentino Rossinak a kilencedik világbajnoki címéhez, amit csinál az fantasztikus emberi teljesítmény. Az én versenyem nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, a motor esőben sem volt jobb, mint szárazon. Próbáltam az előttem lévőkre tapadni, de ahogy száradt a pálya lemaradtam. A végén jobb körökre voltam képes, de nem értem utol az előttem lévő csoportot. Egy verseny van hátra ebből az évből, nagyon szeretnék bizonyítani Valenciában."


A következő versenyre Valenciában kerül sor, ahol magyarjaink az idei évben utoljára ülhetnek a motorjaik nyergébe. Nagy kérdés, hogy ki hol folytatja jövőre?! Ez a kérdés mindhárom versenyzőt érinti és valószínűleg ott megválaszolásra is kerül.


TOTOS

;

Create an account

Your personal data will be used to support your experience throughout this website, to manage access to your account, and for other purposes described in our privacy policy.

Already have account?

Kosár ( 0 )