Ki ne ismerné a Fokt Motort? Olyan márkák hazai forgalmazása tartozik hozzájuk, mint a Bering, a Shark, a Bandit, a Bagster, a Hepco & Becker, a Trilobite és a Daytona. Azt már kevesebben tudják, hogy a 30 éves korrekt üzletmenet mögött két meglehetősen excentrikus, de ízig-vérig motoros fazon áll.

"Heten a halott ládáján, yo-ho-ho, meg egy üveg rum! A többit megölte a sátán, yo-ho-ho, meg egy üveg rum!"

Az asztalon húsok, csontok, köretek, sörök. Meg egy üveg rum. Pardon… Unicum. Vendéglátóm a falra szerelt üzemi sörbontóhoz lép, kinyitja a kezében lévő üveget és a kezembe nyomja. Éppen mondanám, hogy munkaidőben nem iszom alkoholt, de megelőz:

A sör nem alkohol.

Fémes csattanás. Pont olyan, amilyennel a zsebkések szoktak kinyílni… a nyolc centiméteres legális pengehossznál jóval hosszabb zsebkések. A bicska másik vendéglátóm kezében csillog. Bár úgy tűnhet, éppen martalócok lakomájába csöppentem, valójában egy interjún vagyok. Beszélgetőpartnerem két üzletember. Viszonyuk – üzlettársi. És baráti. Több mint húsz éve. Ha kellene a fentebb vázolt képhez bármiféle ok, ürügy, azt mondhatnánk, hogy az urak éppen ünnepelnek.

És ez igaz. Akkor is, ha ez a… khmmm… orgia tulajdonképpen szürke hétköznapnak tűnhet annak, aki ismeri a két úr megszokott életvitelét. A „megszokott” szó helyett igazság szerint először azt írtam, „normális”, de ezt rövid tűnődés után átírtam. Így pontosabb.

Ideje elárulnunk a részleteket. Az urak Fokt Jenő és Lendvai László, az alkalom pedig egy beszélgetés a Fokt Motor 30 éves fennállásáról. Sörösüveg szisszen…

Én: Emlékszem, a 90-es évek közepe felé a motoros találkozók megszokott figurája volt egy fiatal srác, aki maga készítette bőr övtáskákat, nyeregtáskákat árult. Úgy nagyjából este nyolcig…

Jenő: Igen, mert utána beindult a buli…

Én: …délelőtt 11-től…

Jenő: Mert ki kellett aludni az előző napi bulit.

Hát igen, azt ki kellett. Az az időszak maga volt a színtiszta rock ’n roll. A kor motorosainak zöme hétről hétre valamelyik találkozón gyűlt össze, péntektől vasárnapig állt a bál. A motoros árucikkekkel kereskedők élelmesebbje hamar rájött, hogy itt lehet a legnagyobb tömegben elérni a motorosokat. Fokt Jenő az elsők közé tartozott.

Jenő: Az egész história ’88-ban kezdődött. Átjöttem Erdélyből, vettem egy MZ 250/1-et és csináltam belőle egy choppert, amihez nem találtam itthon nyeregtáskát. Aztán láttuk, hogy nem csak nyeregtáska, de egy normális övtáska sincs, így egy mesteremmel belefogtunk a gyártásukba. Ekkortájt kezdtem el motoros találkozókra járni, és ha már ott voltam, akkor árultam is a portékát. A rendszerváltással egyre több lett itthon a nyugati stílusú biker klub, és minden hétvégére esett legalább egy motoros találkozó.
A legtöbbön ott voltam. Akkoriban csatlakoztam a formálódó Devils MC-hez, a klub hamarosan a vezető hazai klubok közé tartozott. Dolgoztam, motoroztam, klubéletet éltem és szórakoztam. Nappal kereskedő voltam, éjjel pedig egy a bulizók között. Emögött komoly megfontolás állt.
A kocsmákat is gazdagítani kellett.

Én: Kocsma… erről jut eszembe, mikor ismerted meg Lacit?

Jenő: Jó helyen kapisgálsz. Hajnalonként már csak kevesen voltunk talpon – rendszerint ő volt az egyikük. Általában ketten maradtunk – alaposan megfejtettük a világ rejtélyeit. Emlékszem, egy reggel azzal tépte fel a sátram cipzárját, hogy „Jenőkém, hoztam kávét. Unikumos kávét. Duplát!” Na, életemben olyan rosszat nem ittam.

Laci: Jó ötletnek tűnt… én sem ittam még olyat. De idővel alaposan összebarátkoztunk, és már nem csak hétvégenként találkoztunk. Jenő üzletében vettem az első bőrdzsekimet is.

Én: Üzlet?

Jenő: Igen, volt egy műhelyem és egy szétszedhető, western stílusú faházam, az volt az üzlet. Hétvégente a motoros találkozókon, hétközben a műhely mellett állt. A találkozókra teherautó hozta, én pedig motorral mentem utána. A házikó a találkozókon központi helynek számított, ott zajlott a legaktívabb élet. Egyszer csak a postaládámban találtam egy levelet és egy katalógust a Beringtől. Aziránt érdeklődtek, hogy nem lennék-e a márka magyarországi forgalmazója. Eléggé kétkedve fogadtam az ötletet… textilruha bikereknek? De beszéltem egy klubtársammal, Horányi Ferivel, és belevágtunk a dologba. Ő a Pacsirtamező utcában, a Ride Free-ben árulta, én a Fokt Motorban. Meglepetésemre elég szépen adogattunk el Bering- cuccokat. Feri később bezárta a Ride Free-t, és én lettem a márka hivatalos magyarországi importőre. De volt egy másik álmom is. Évek óta gyűjtögettem western stílusú ruházat, csizmák gyártóinak katalógusait, de még a Fokt Motor is tőkehiánnyal küzdött, nemhogy egy új üzletbe vághattam volna. Itt jött a képbe Laci. Ezúttal üzlettársi és befektetői minőségben. Közgazdász végzettségű, ért az üzletvezetéshez, nagy cégeknél dolgozott vezető beosztásban, én pedig az üzlet motoros vonatkozásához értettem, tudtam, hogy mit lehet eladni és mit nem. Jól kiegészítettük egymást és anyagilag is könnyebben boldogultunk együtt. 1999-ben megnyitottuk a Wild West nevű westernüzletet a III. kerületben, a Szőlő utcában. Bőrruhák férfiaknak és nőknek cowboy és indián stílusban, kalapok, ékszerek, és mindenekelőtt westerncsizmák alkották az árukészletet. Eleinte motorosoknak árultunk, mert ezt a piacot ismertük, később nyitottunk a lovasok felé is.

2000-ben Laci betársult a Fokt Motorba is és ezzel alaposan megváltozott az üzletmenet. Addig autodidakta módon tanulva, ösztönösen vezettem a Fokt Motort, ettől kezdve professzionálisan üzleteltünk. Új, profi módon berendezett üzletet nyitottunk a Szőlő utcában. Rendelések, előrendelések, fizetési feltételek, ütemezések, szállítások… nagyon más volt ez már, mint amikor pár tucat darabos árukészlettel dolgoztunk. Itt már komoly tárgyalásokon kellett részt vennünk.

Én: Azt hallottam, hogy Lacinak eléggé… hogy is mondjam… sajátos a tárgyalási stílusa. Nem követi a szokásos protokollt. Dress code és hasonlók…

Laci: Úgy vagyok vele, hogy van a gyártó, aki el akarja adni a termékét. És vagyunk mi, a vevők, van pénzünk és vásárolni akarunk tőle. Tehát elvárom, hogy tartsa szem előtt a mi érdekeinket is. És úgy is vagyok vele, hogy ha valaki sokat beszél az üzletről, az alkalmatlan a feladatára, olyannal ne köss üzletet. Mi kocsmázunk, bulizunk, a végén pedig öt perc alatt megbeszéljük a lényeget.

Én: Hogy is volt az a Beringgel? Amikor rájuk zártad az ajtót?

Laci: Kint voltunk tárgyalni Párizsban, és sehogy sem tudtunk dűlőre jutni velük. Kisétáltam a tárgyalóból és rájuk zártam az ajtót, hogy találjanak végre ki valami elfogadható konstrukciót. Egész hamar sikerült nekik. Most akkor igazunk volt, vagy sem?

Jenő: És amikor kizártuk a kereskedelmi igazgatót a saját tárgyalójából?

Laci: Az a sörök miatt volt. Jöttek nekünk azzal, hogy a Bering területén nem lehet alkoholt fogyasztani. Mondtuk, hogy nekik nem lehet. És a tárgyalásra vittünk egy hátizsáknyi sört. Amikor a kereskedelmi igazgató kiment az üvegfalú tárgyalóból egy percre, kizártuk, hogy nyugodtan megihassuk. Ott topogott, meg kopogott az üvegen, hogy engedjük be.

Én: Most komolyan… lehet egy ilyen akció után üzletelni?

Laci: A mai napig kifejezetten jó kapcsolatban vagyunk velük. Nem mondom, hogy nem készülnek ránk, ha tudják, hogy megyünk, talán a vállalati pszichológust is bevonják, de amikor végül eljöttünk, két kis virágcsokrot találtunk a cég parkolójában álló motorjainkon. Szóval olyan nagy gond azért nem lehetett. Persze a legfontosabb dolog, hogy komoly mennyiséget rendelj, és hogy megbízható, pontosan fizető, korrekt partner legyél. Akkor elég sok formaságtól eltekinthetsz. Mi jó partnerei vagyunk a Beringnek, tehát megéri nekik elnézni pár kilengésünket. Meggyőződésem, hogy a lelkük mélyén valahol élvezik ezt az egészet. Egy kis színt viszünk az életükbe.

Én: Hát ezt nem kétlem. Amúgy muszáj nektek állandóan kiakasztani az embereket magatok körül?

Laci: Mi nem csinálunk mást, csak magunkat adjuk. Motorosok vagyunk, a legtöbbször motorral járunk – a tárgyalásokra is –, motorosként öltözködünk. Te is tudod, a mi köreinkben lazábbak a szokások. Most nézd meg magad. Idejössz egy komoly céghez egy komoly interjúra, sehol egy öltöny, motoros cuccot viselsz és sörözöl munkaidőben. Most mondhatnánk, hogy hát hogy van ez? Oké, lehet, hogy néha egy kicsit ráteszünk, de nagyjából így élünk. Ha hozzánk jön egy partner tárgyalni, mi sem húzunk öltönyt, nem ülünk be egy steril tárgyalóba és nem fontoskodunk. Elmegyünk egy étterembe, általában ide, a Kéhlibe, eszünk-iszunk, jól érezzük magunkat, és megbeszéljük, amit kell.

Én: És ahogy tudom, akkor már ott is alszotok… az étteremben.

Folytatjuk...

Forrás: Motor Revu képek: Fokt Motor, Mező János