0

Talma Stefano nélkül folytatja Antonio Banderas csapatánál

2010-11-19 00:00:00
Talma Stefano nélkül folytatja Antonio Banderas csapatánál
Gábor és Stefano útjai – tíz együtt töltött évet követően- külön váltak és csak az utolsó pillanatban derült ki, hogy 2011-ben a Team Jack & Jones by Antonio Banderas Racing versenyzőjeként folytatja harcát a Moto 2 világában.

Talmácsi Gábor a 2010-es évadban az összetettbeli hatodik helyet szerezte meg a Moto 2 világbajnoki versenysorozatában, ami akár nevezhető lenne jónak is –figyelembe véve, hogy ebben a géposztályban 40-en tülekednek a rajtnál, valamint most debütált ez a kategória - de véleménye szerint az idei csapata nem teljes mértékben támogatta a sikerek elérésében. Míg ő sokat panaszkodott a motor tapadására és futóművére, addig csapattársa (Andrea Iannone) többször is tudott vele bánni, sőt az összetett harmadik helyet is meg tudta szerezni. Bár Talma szerint a csapattársa valóban jó formában volt idén, azonban a kettejük mérnökei között is volt különbség arról nem is beszélve, hogy nem kommunikáltak egymással a beállításokat illetően. A Speed Up csapat emiatt két részre oszlott, ahol csak az FTR váz volt közös.

Talmának a megszerzett 109 pont mellett egy pole pozíció és egy harmadik hely az idei mérlege!

A következő évben többre vágyik. Ennek érdekében pedig első lépésként megvált menedzserétől –Stefano Favarotól- akivel sikerült az elmúlt 10 évben világbajnoki címhez és két –összetettbeli- bronzéremhez jutnia. Elhatározását az idei év utolsó versenyét követően hozta menedzsere tudomására - még a valenciai pályánál-, amikor a Bimota váz próbájára kapott lehetőséget. Elvileg ezen a hétfői napon lett volna esélye a Suter vázat is kipróbálni, amit azonban rajtuk kívül álló okok miatt kénytelenek voltak elhalasztani. Itthon persze –a szakmai és rajongói körben- az aggodalommal teli várakozásé volt a főszerep, hiszen a nevezési határidő azon a héten, pénteken járt le. Az új csapat megnevezése helyett azonban a Talma-Stefano páros szakításáról kaptunk csak hírt.

A döntés persze sokkolta a közvéleményt, hisz hirtelennek tűnt. Annál is inkább, mert az elmúlt időszakban kettejük kapcsolatát többször jellemezte a szétválaszthatatlannak tűnő barátság, amelynek mindkét fél – több médiában is- hangot adott. A döntését Gábor azzal indokolta, hogy idő közben felnőtté vált és mostantól szeretne mindent önmaga irányítani. Az utolsó két év küzdelmei alatt folyamatosan ért benne a gondolat, hogy meghozza ezt a döntést, amellyel ugyan nagyobb munkát vállal magára, de úgy érzi ez a jövő. A munkakapcsolatukat már szerződés sem tartotta össze, ezért közös döntés alapján egyeztek a szakításba.
Az alábbi videó még akkor készült, amikor Gábor szerződése nem volt aláírva, de az már kiderült, hogy szakít Stefano-val:






Ezt követően már menedzsere nélkül ment vasárnap Barcelónába tárgyalni a leendő csapatával. Sőt a végső döntéshez még másnap átutazott Valenciába, hogy a Suter vázat is kipróbálhassa.  A jövő évi szereplése ekkor már eldöntötté vált, legalább is a csapat kiválasztása terén.

Stefano Favaro szomorúan konstatálta Talma döntését, de - mint a 10 közös év alatt midig- most is maga elé helyezte Gábor érdekeit. Elmondása szerint a 2011-es világbajnoki szezonra - előkészületben lévő- „előszerződést” hagyott hátra Talmának, amiben már csak finomításokra volt szükség. A finomítások egyike, hogy a következő évben lehetősége legyen „volt versenyzőjének” közvetlen a pályáknál aludnia a versenyhétvégéken, elkerülve az odautazás izgalmait és fáradalmait. Mindezt persze nem lakóautóban, hanem szállodai szobában.  Valamint –ami még ettől is fontosabb- 15 alkalmas tesztelési lehetőséget biztosítsanak a 2011-es versenysorozatot megelőzően a csapatnál, hogy kellő –és egyben nélkülözhetetlen- tapasztalatot szerezzenek az új motor tekintetében.  

Stefano a ROXY RÁDIÓ stúdiójában beszélt a szakításról (három részben):









Az előszerződés a Team Jack & Jones by Antonio Banderas Racing részéről érkezett Gáborhoz, amelyet később –csak a Valenciában, 2010.11.15-én- véglegesítettek.



Ez a csapat ebben az évben debütált a híres spanyol színész jóvoltából, aki régi vágyát teljesítette ezzel. Idén két versenyzője közül – Joan Olive (SPA) eredménytelensége mellett- csak Kenny Noyes (USA) tudott pontokat szerezni. Az Amerikában született –most Spanyol országban élő- ifjú tehetség jól kezdte az idényt,de végül összességében mindössze két hetedik hellyel valamint egy pole pozícióval örvendeztette meg csapatát. Bár élete második nagydíj futamán - Jerezben- egy darabig vezette a versenyt és a harmadik fordulóban, Le Mansban pedig a pole pozícióból indulhatott, a csapat által használt Promoharris váz később – mugelloi versenyt követően érezhetően- komoly hátrányt jelentett. Ezért a csapat 2011-re a Suter váz mellett döntött.




Kenny Noyes:
„Úgy gondolom, hogy a Suter egy igazán kiegyensúlyozott motor, sok srácot látok, akiknek teljesen más a motorozási stílusa, és mindegyiknek fekszik a váz. Reméltem, hogy az idén egyenlők lesznek az esélyeink, de Mugellotól kezdve észrevettük, hogy van némi hátrányunk. Szóval jövőre nagyon keményen fogunk dolgozni, úgyhogy remélhetőleg egy szinten leszünk a többiekkel és remélhetőleg az elejével!”



A Jack & Jones alakulat két versenyzőt indít a 2011-es szezonban, Talmácsi Gábor és az amerikai származású Kenny Noyes erősíti a csapatot a legjobb eredmény eléréséhez. Számos vázgyártó cég közül a csapat a Suter-t választotta a következő szezonra versenyzőinek, akiknek a legjobb gyári (Suter) csomagot vásárolták.

Dani Devahive:


"Nagyon örülök, hogy megállapodtunk Gáborral a következő szezonra. Az ő munkája igencsak fontos részét képezi cégünk 2011-es sportstratégiájának. Két versenyzővel készülünk az eljövendő megmérettetésre: Kenny Noyes-szal - aki négyütemű motorok tekintetében hatalmas tapasztalattal rendelkezik- és Talmácsi Gáborral, aki több címmel és győzelemmel bizonyította tehetségét eddigi GP-karrierje alatt. Egy arany 2007-ben, két bronz 2005-ben és 2008-ban, és akkor a kilenc futamgyőzelemről még nem is beszéltünk... Teljesen magabiztos vagyok abban, hogy ezzel a két sráccal, jó eséllyel megyünk harcba a 2011-es díjért! A 2010-es legelső Moto2 tapasztalatai után 100%-kal azon vagyunk, hogy logisztikai és személyzeti fejlesztésekkel is a kitűzött sport-célokra koncentráljunk. Ráadásul a Suterrel is rendkívüli megegyezést kötöttünk. November 15-én pedig Gábor és Kenny is a motorban rejlő remek lehetőségekről nyilatkozott nekünk az első teszt után. Ez mindenképp motiváló az egész csapat számára!”




Talmácsi Gábor:

"Nagy megtiszteltetés számomra a csapat felkérése és örülök, hogy a Jack & Jones alakulatnál folytathatom pályafutásom, melynek egyik tulajdonosa a neves színész, Antonio Banderas. Véleményem szerint a Suter egyik legjobb választás a következő szezonra nézve, mert technikailag egyik legfelkészültebb gyár és további fejlesztések is  várhatók. Az ellenfelek is kemény munkában lesznek a télen ezért az  ideihez hasonlóan szoros versenyekre kell készülni. Első találkozásom a motorral és a csapattal nagyon pozitív volt, már most  beszéltünk a téli felkészülésről, ahol szeretném a legjobb formámat  elérni a 2011-es évre. A csapat lehetőséget biztosít Barcelonában a mentális és fizikai felkészülésre, ami nagyon fontos számomra. A  következő hetekben szeretnék pihenni és újult erővel megkezdeni a felkészülést."


Várhatóan a januári csapatbemutató alkalmával lesz lehetősége Tamának találkoznia Antonio Banderas-szal, amikor is megismerhetjük az új dizájnt. Ettől jobban pedig már csak a jövő évi első futamot várjuk…

TOTOS


   







;

Create an account

Your personal data will be used to support your experience throughout this website, to manage access to your account, and for other purposes described in our privacy policy.

Already have account?

Kosár ( 0 )