Ismét dobogón a SHARK
A MotoGP versenysorozat ezúttal Sepangba látogatott, ahol a nyolcad litereseknél Pol Espargaronak köszönhetően sikerült egy második helyet begyűjtenie a SHARK-nak. Talmácsi Gábor viszont nem tudta befejezni a versenyt!
Ezúttal Malajziában csaptak össze a csapatok és versenyzőik, hogy a világbajnoki címet bebiztosítsák maguknak. Ez két géposztályban sikerült is, hiszen a Moto 2-nél Toni Elias, míg a MotoGP-nél Jorge Lorenzo ünnepelhette a világbajnoki címet. Igaz, mindketten csak a negyedik helyen végeztek a saját kategóriájukban ezen a versenyen, azonban az összetett pontversenyben már behozhatatlan előnyre tettek szert ezzel az eredménnyel. A MotoGP 125-ben azonban még nagyon szoros a verseny a világbajnoki címért, amelynek egyik várományosa Pol Espargaro SHARK pilóta is. Ennek megfelelően húzta a gázt ezen a hétvégén is.
A 18 körös versenyen a dobogós helyekért azok küzdöttek, akik az összetettben is az első háromban vannak. Így látványos előzgetésekben lehetett része a sportrajongóknak. Pol Epargaro nagyon jól kapta el a rajtot és folyamatosan hozta a tőle elvárt teljesítményt, azonban az ötödik körben Marc Marquez az élre állt és megkezdődött egy folyamatos szerepcsere köztük és Nicolas Terol között.
Hármójuk háziversenyét végül Marquez nyerte, míg a SHARK büszkesége Pol Espargaro a második helyen végzett, Terolnak pedig meg kellett elégednie a dobogó harmadik fokával.
Az őket üldöző hármas bolyt pedig Efren Vasquez –szintén SHARK pilóta- vezette, akinek a múlt heti japán nagydíjon elszenvedett látványos balesete semmilyen nyomot nem hagyott törekvésében. Az előkelő negyedik helyet halászta el Bradley Smith elől.
A világbajnokság állása így most még szorosabbá vált, hiszen pillanatnyilag az összetett harmadik helyen álló Pol Espargaro csak 12 ponttal van lemaradva a vezető Marc Marqueztől és mindössze 9 pontra van a kettejük között álló Nicolas Teroltól. Efren Vasquez pedig a hetedik helyen van jelenleg. Hátra van azonban még három verseny…
A Moto 2 géposztályban Talmácsi Gábornak nem sikerült befejeznie a versenyt, pedig a pálya az egyik kedvence, hiszen itt már kétszer is tudott nyerni…igaz még a MotoGP 125-ös géposztályban. Már az időmérőn befészkelte magát a balszerencse Talmácsiék boxába, mivel a gyári hibás guminak köszönhetően visszacsúszott a 15. rajthelyre. A versenynapi warm up sem hozott túlzott javulást, hiszen csak a 11. helyet tudta megszerezni Gábor. Azonban az esősnek ígért 19 körös versenyen a tőle megszokott jó rajttal indított a SHARK versenyzője és pár előzéssel arra engedett következtetni, hogy csapatának mégis sikerült életet lehelni a motorjába. Azonban a 44 fokos aszfalton egyszer csak elkezdett csökkeni a tapadás. Öt körrel a vége előtt az egyik kanyarban pedig elment a motor eleje és a kavicságyban ért véget számára a malajziai verseny.
Talmácsi Gábor nyilatkozata:
Nagyon nehéz hétvégén vagyunk ismét túl. A verseny elejétől küzdöttem a géppel. Bármennyire szerettem volna gyors lenni, a motor össze-vissza csúszkált alattam, nem volt se az elején, se a hátulján jó a tapadás. Az egyik kanyarban aztán elment az eleje és a sóderágyban landoltam. A bal könyökömről lejött a bőr, de említésre sem méltó, ahhoz képest, amennyire a lelkem tört össze. Egyszerűen nem értem, hogyan történhet az, hogy két versennyel korábban dobogón tudtam végezni, azóta pedig egyik pillanatról a másikra visszatértünk a korábbi időszakhoz, amikor csak szenvedtünk. Csalódott vagyok, de azt hiszem ez érthető is. Ettől függetlenül nem fogom feladni, az nem én lennék. Rá fogok tenni még egy lapáttal magamért, a támogatóimért, a szurkolóimért. Eliasnak és Lorenzonak pedig szívből gratulálok a vb címhez, mindketten remek versenyzők, el tudom képzelni mit érezhetnek most. Egyszer már én is átéltem és remélem, lesz is még alkalmam rá.
Most az ausztrál futammal folytatódik a versenysorozat Philip Island-en, ahol már zsinórban a harmadik hétvégén kell bizonyítaniuk rátermettségüket a versenyzőknek. Ezt követően visszatérnek Európába és Estoril után Valenciában ér véget az idei évad. Addig azonban még három izgalmakkal teli versenyhétvége vár a gyorsasági motorsport rajongókra, ahol a MotoGP 125 géposztályban akár SHARK pilóta lehet a világbajnok Pol Espargaro személyében.
TOTOS

KAPCSOLÓDÓ BEJEGYZÉSEK
Böngéssz hasonló bejegyzések között