Dakar 2012/ Despres megint nyert és visszaszerezte a vezetést
Cyril Despres (SHARK) a kilencedik szakasz leggyorsabbja volt, és minden ellenőrző pontnál a legjobb idővel haladt át. Nem csoda, hogy az összetettben is vissza tudta szerezni a vezető pozíciót.
Sáros vita
Az előző napi sármarasztaló eset a táborban komoly vitát váltott ki a versenyzők és szervezők között. Despres azt kifogásolta, hogy az itiner nem jelezte a sártengert, amelybe többedmagával beragadt. Szerinte a Dakar nem egy lottóhúzás, ahol a szerencsén kell múlnia a győzelemnek. Mert aki szerencsésen ki tudta kerülni – mint az élről induló Coma- az időveszteség nélkül tovább tudott száguldani.
Történt ugyanis, hogy a nyolcadik szakasz 11. kilométerénél Despres belebukfencezett egy útját keresztező – térdig érő- sártengerbe. Az esésben ugyan nem sérült meg, de a sárból nem volt képes önerőből kiszabadítani a motorját. Nem sokkal később érkezett Paulo Goncelves is, aki ugyan úgy beesett a sárba, mint a francia. Mindketten – egymástól pár méterre- birkóztak a saját motorjukkal, igyekeztek mihamarabb talpra állítani azt. Ez a portugálnak sikerült hamarabb, de oda ment Despres-hez, hogy segítsen neki. Kettejük erőfeszítésének köszönhetően a KTM is talpra állt, amelyet kivonszoltak a sártengerből. Ekkor azonban a francia rápattant a motorjára és otthagyta a segítőkész Goncalves-t a sárban, Husqvarna-jával együtt. (talán ez nem volt valami sportszerű)
Goncalves végül a versenybíró segítségével szabadulhatott ki, aki a később érkezőket elterelte a veszélyes területről. Addig azonban már hat versenyző lett saras ez ügyben.
A szervezők helybenhagyták a reklamációt, és az érintett hat versenyzőnek a szakaszidejéből jóváírásra került a sárban eltöltött idő. Így a korrigált szakaszvégeredmény alapján másfél percre csökkent Coma összetettbeli előnye. Persze az ő véleménye az eset kapcsán az volt, hogy a Dakar egy megpróbáltatás és szerinte azért valamelyest előnyt kellene élveznie azoknak, akik ügyesen elkerülték azt a bizonyos sártengert, hiszen az is időveszteséggel járt. (ebben azért van valami igazság)
Kilencedik szakasz
Antofagasta-Iquique
A pihenőnap utáni második szakasz mindössze 9km összekötőből és 556km szelektív részből állt, bár ezt rendhagyó módon kettéválasztotta egy neutralizált (nem mért) szakasz.
Ennek az eleje igen gyors fesh-fesh rész, ami gyors tempót enged a résztvevőknek, néhol egészen apró, púderszerű homokkal. Azonban a második rész már tartogathat meglepetéseket a navigációs ügyességben gyengélkedőknek. Majd végül egy óriási homokdűnéről fognak leereszkedni a Csendes-óceán partjára, a táborhelyhez.
A motorosoknál elsőként Coma rajtolhatott, hisz az előző napi időeredménye – az időjóváírással együtt is- a legjobb volt. Azonban most nem Despres eredhetett másodikként a nyomába, hanem Pal Anders Ullevalseter, aztán Ruben Faria (Despres vízhordója, vagyis segítője) és Helder Rodrigues.
A CP1-nél, ami csak 12km volt a rajttól máris némi előnyre tudott szert tenni Cyril Despres, akit az ifjú Barreda Bort (+5s), Rodrigues (+6s), Coma (+7s), Svitko (+18s) és Ullevalseter (+22s) követett a tabellán. Ruben Faria azonban már több, mint kilenc perces hátrányban volt ekkor, ugyanis a rajtot követően – 1,7km-nél- bukott.
Az élen haladók sorrendje nem nagyon változott a CP2-nél sem, ami a táv egyharmadának tekinthető, hiszen az élen Despres haladt,
nyomában Barreda Bort 37 másodperccel lemaradva. Harmadik volt Coma (+1'12”), azután pedig érkezett Helder Rodrigues (+2'15”), Pal Andres Ullevalseter (+2'16”) és Stefan Svitko (+2'51”)
A francia azonban nem vett vissza a kezdeti iszonyatos tempóból, aminek köszönhetően 230km megtételét követően is stabilan vezetett. Előnye ekkor már 3'31 volt Barreda-val és 3'55” Coma-val szemben. Persze kicsit könnyebb dolga volt, hiszen az előtte haladók nyomvonalát követve kevesebbet kellett a navigációval bajlódnia.
CP3-nál még mindig nem lehetett lezártnak tekinteni a kilencedik szakaszt, hiszen az első hat versenyző 7 percre volt egymástól. Despres az élen, mögötte pedig Barreda Bort, Coma, Svitko, Rodrigues és Paulo Goncalves, akinek hátránya 7'17”.
A tegnap előzékenyen segítő Goncalves csak 11.-ként rajtolt ma, de fokozatosan jött előre és remek idővel érkezett az ellenőrző ponthoz.
CP4-nél Coma fel tudott kicsit zárkózni a vezető franciára, hiszen átvéve a második helyet Barreda Bort-tól a hátránya már csak 3'27” volt.
Ruben Faria, aki még a nap elején esett el, most további időveszteséget szenvedett és 18'35” hátránnyal folytatta a száguldást az óceán felé.
Most következhetett egy kis frissítő a motorosok és motorjuk számára egyaránt, hiszen a neutralizált szakasznak köszönhetően egy gyors kis javítás és mosakodással egybekötött eszem-iszom belefért a 90km-es távba.
CP5-nél legjobb idővel Despres blokkolt, majd Coma (+3'26”) és Barreda, aki nagy harcban volt eddig Rodrigues-szel, itt már megnyugtatónak tűnő 9'51”-es előnnyel érkezett. A további sorrend: Goncalves, Gerard Farres Guell, Ullevalseter, Svitko, Verhoeven, Jordi Viladoms és David Casteu.
Bár a francia Casteu itt még 15'05”-es hátránnyal érkezett, pár kilométer múlva műszaki gond miatt szerelni kényszerült motorját.
Az 516km-nél vesztegelt sokáig, amíg ki nem derült, hogy végképp megfőzte a motorját.
Talán jobb lett volna, ha yamahájában ő is blokkot cserél, amit a szabályok megengednek ugyan, de 15 perc időbüntetéssel sújtanak. Ezzel a lehetőséggel élt a mai szakasz előtt a két élmenő KTM-es mellett még Barreda Bort, Goncalves, Ullevalseter és Faria is.
Ez látható jóváírásként a kilencedik szakasz végeredményében, ami a következő:
A nap győztese tehát Cyril Despres (SHARK), aki ezzel visszaszerezte az összetett elsőséget is. Marc Coma lett a második, míg a harmadik ismét Joan Barreda Bort (Husqvarna), akinek ez már az idei harmadik dobogós helyezése!
Összetett állás:
David Casteu végül - csodával határos módon- be tudta hozni Yamaháját a célba, de az elvesztegetett idő miatt nem csak a TOP10-ből búcsúzott.
A hátralévő szakaszok még tartogathatnak meglepetéseket, amelyek a gyakorlott motorosoknak is okozhatnak fejfájást. Legalábbis ezt jósolják a szervezők, akik a Dakart Peru felé terelgetik. Itt még nem járt a Dakar rali, ezért lehetnek még váratlan fordulatok a motorosoknál is.
TOTOS

KAPCSOLÓDÓ BEJEGYZÉSEK
Böngéssz hasonló bejegyzések között