Dakar 2012/ Coma kezdhette meg leghamarabb a pihenést
A hetedik szakaszon Marc Coma volt a leggyorsabb, ezért ő kezdhette meg az első hetet követő pihenőnapot leghamarabb. Bár nem volt egyszerű szakasz ez sem.
Mivel a 2012-es Dakar rally hatodik napi szelektív szakaszát teljes egészében törölték a szervezők, az Andokon konvojban keltek át a versenyzők a reggelre megnyitott San Francisco átjárón. Még akkor is -8°C fok volt a hőmérséklet, így jó döntésnek bizonyult, hogy nem engedték át a mezőnyt hajnalban.
A szervezők folyamatosan biztosították az utat Fiambala és Copiapo között, a félóránként indított konvojokkal mentőegységek és logisztikai járművek haladtak együtt, vizet és élelmet osztva a hosszú út során. Az első csapat 10 óra magasságában érte el az átjárót, addigra már -8°C fokra „melegedett” a hőmérséklet. Etienne Lavigne „Guillaumet-bevetésnek” nevezte el az akciót, egy korábban ezen a részen repülőgép-balesetet túlélt pilótára emlékezve.
A 641 kilométeres napi etap közel 200 kilométer hosszan vezetett keresztül az Andokon. Végül Copiapoba érve ismét nyári meleg fogadta a versenyzőket, viszont ez a levegő már nem annyira forró, mint Argentínában. Leginkább az ausztrál nyárhoz hasonlítható, kellemes széllel, és hideg éjszakákkal.
Hetedik szakasz
Táv:Copiapo-Copiapo 573km, ebből szelektív 419km
Szombaton tovább folytatódott a Dakar a hetedik nappal, amikor is 419 km mért szakasz várt a még versenyben maradt 128 motorosra. A föld egyik legszárazabbnak tartott részén kellett bolyonganiuk a versenyzőknek, ahol évente mindössze 12 milliméter csapadék hull. Copiapoból 07:10-kor indulva 154km-t kellett motorozni a rajvonalig, ahol a tankolást követően 08:50-kor indulhatott elsőként Despres (SHARK) - köszönhetően az előző versenyszakaszban elért helyezésének- majd pedig a többi rider. Talán most Coma tud profitálni abból, hogy másodikként indulva Despres nyomvonalát követi egy kissé gyorsabb tempóban.
Coma az első 31 km megtételénél máris 14 másodperccel gyorsabbnak bizonyult, mint a francia...sőt kettejük közé ékelődve száguldott Chaleco Lopez, aki hazai pályán rángathatta az Aprilia bajszát. Negyedikként haladt ekkor Joan Barreda Bort, akit ötödik helyen holtversenyben követett Stefan Svitko és Ruben Faria...majd pedig Goncalves és Ferhoeven, akik alig 37 másodperces hátránnyal számolhattak ekkor.
A 75. km-nél már bő egy perces előnyt tudott összegyűjteni a katalán, de nem Lopezzel szemben, mert ő előtte esett egyet (és 9 perces hátrányba került), hanem az ifjú titán Barreda Bort ellen, aki óriási tempót diktálva megelőzte Cyril Desprest is.
Mint ahogyan azt már az első napokban is észre lehetett venni ez a fiú várhatóan a feltörekvő, új generáció kiemelkedő alakja lehet, hiszen láthatóan tudja tartani az élmenők iszonyatosan gyors tempóját, csak éppen a kellő navigációs tapasztalat nincs még meg hozzá. Ha az is meglesz, akkor akár a trónfosztás sem kizárt.
A szervezők a mai szelektívet két részre osztották, amelyet egy bő 50km-es összekötő szakasz választott el. Nem szerették volna egy régészeti tárlatnál átvezetni a mezőnyt, hanem inkább elkerülő útvonalat jelöltek ki. A versenyen kívüli 143-201km közötti szakaszt követően még mindig nem változott az első három személye, bár ekkor már Gonvalves és Despres fej-fej mellett haladt.
A 289. kilométernél Barreda összekeverte a délnyugati irányt a délkeletivel, amely navigációs hiba három percébe került.
A CP3-hoz érve (374km) Coma már 2 perc 20 másodperces előnnyel elsőként haladt a hátralévő homokdűnék felé.
Cyril Despres pedig ráragadt a spanyol hátsó kerekére (ami jó taktikának tűnik, hiszen húsz másodperccel Coma mögött haladni, azt jelenti számára, hogy még mindig marad az összetett előnyéből legalább nyolc perc. Másrészt jóval gyorsabban lehet haladni, ha az előtte levő reakcióját figyelve időben észreveszi a homokdűnék között rejlő csapdákat. Persze feltételezve, hogy Coma jó irányba halad...
Kettejük szakaszversenyébe még Goncalves bele tudott szólni, hisz nagyobb tempóra kényszerítve a Husqvarnáját – igaz csak pár kilométer erejéig- de be tudott ékelődni az élmenő kettős közé...a szakasz vége azonban nem hozott meglepetést.
Hetedik szakasz végeredménye:
Akik célba értek, azokra most a jól megérdemelt pihenőnap vár, amikor mindenki kedvére „nyalogathatja a sebeit”. Elvileg 116-an célba értek, de majd kiderül a hétfői rajtnál, hogy hányan tudják folytatni.
összetett állás félidőben:
A mai szakasz nehézségéra talán abból lehet a leginkább következtetni, hogy a szervezők összesen 36 órát adtak annak teljesítésére. Tehát akik másfél nap alatt kitalálnak a homokozóból, azok versenyben maradhatnak.
Az első félidő tehát még nem hozott eredményt a Despres-Coma csatát illetően, de még a másik fele hátra van!
TOTOS

KAPCSOLÓDÓ BEJEGYZÉSEK
Böngéssz hasonló bejegyzések között