0

Dakar 2012/ Az első perui győzelem Despres nevéhez került

2012-01-14 00:00:00
A Dakar Peruba való érkezésének Despres örülhetett a legjobban, hiszen az idei negyedik szakaszgyőzelmével bebiztosította magát a táblázat élén 2'22”-es előnnyel.



Kettejük párharca Comával kezd hasonlítani egy sakkmérkőzéshez, amelyet ez a 11. szakasz is igazol.
Peruba érkezve a motorosokat maratoni szakasz várta, ami nem a távolság miatt kapta ezt a nevet (bár az is indokolt lenne) hanem azért, mert most két napon át magukra lesznek utalva. A motorok minden fontos alkatrészét jelzésekkel láttak el a szervezők, hogy azokat ne lehessen cserélni két napon keresztül, valamint ez alatt az idő alatt nem vehetik igénybe a kamionos (csapat a szerelőkkel együtt) segítségét. Sőt a kamionosok más útvonalon haladva nem azonos táborhelyen éjszakáznak velük.

11.szakasz: ARICA-AREQUIPA
Táv:705km, ebből szelektív: 534km



A mai maratoni szakasz szintén tartogatott neutralizált részt, amely nem számít bele a versenyzők idejébe. Azonban az előző napok erős csapadékának köszönhetően a szervezők többször is kénytelenek voltak változtatni a kijelölt útvonalon. Sőt a motorosok és autósok mezőnyét teljesen szétválasztották, ami a táborhelyeket is érintette. Várhatóan ez a perui részen tartogat majd egyéb meglepetéseket is, hiszen az autósok nem tudják majd az előttük haladó motorosok nyomvonalát követni.
A motorosok 109-en sorakoztak fel reggel a rajtvonalhoz, hogy meghódíthassák Perut. Elsőként
Joan Barreda Bort és Marc Coma hagyták el – pontosan együtt- a tábort hajnali négy órakor (persze helyi idő szerint, az óra átállításnak köszönhetően). Mivel a kiszáradt folyómedrek most megteltek vízzel, ezért a motoros útvonal teljesen más lett, mint az autósoknál. Viszont a táborhelyük is külön vált, aminek köszönhetően a segítséget nyújtó kamion is máshová került...talán ez is lehet gond a perui első napon...de még lesz több is.



A tábort elhagyva másfél órás motorozást követően elérték a startvonalat, ahonnan nekivághattak az első résznek számító 195km-es szakasznak. Ezen a részen homokdűnék és köves föld váltotta egymást, de a szakasz teljesítéséhez fel kell kúszniuk a tengerszint feletti 1.800-1.900m-es részre is (ne felejtsük el, hogy az óceánpartról indulva).



A Dakar történelemkönyvek különösen megjegyzik majd Cyril Despres (SHARK) eredményét, akinek a nevéhez kerül majd az első perui szakaszgyőzelem. Ez különben a 27. ország, amelyet meglátogatott a versenysorozat. Despres elhatározta, hogy ma utoléri az előtte két perccel induló katalánt, majd mögötte motorozva begyűjti pályafutása 30. szakaszgyőzelmét a Dakaron. Ez sikerült is neki és 2'01”-es előnnyel zárta a napot Marc előtt, akinek ezúttal csak a harmadik hely jutott.



Coma miközben szerette volna lerázni magáról Despres-t, kapott egy újabb támadót jó barátja Gerard Farres Guell (SPA) személyében, aki fantasztikus motorozással közvetlenül a francia mögött végzett 1'39”-es időkülönbséggel.   
Negyedikként Johnny Aubert érkezett, aki szintén nagyszerű napot tudhat maga mögött. Mivel tegnap Pedrero-t visszavonták, ezért őt léptették elő Coma vízhordójaként...és micsoda szerencse, hogy ennek a mai eredménynek köszönhetően holnap éppen a katalán mögül rajtolhat majd a 12. szakaszon.



Helder Rodrigues egy folyami átkelés során sok értékes percet vesztett még a 25. kilométernél, ezért a célba csak kilencedikként érkezett. Ugyanis a sebes sodrású vízbe csak tolva merte beengedni motorját, viszont az megakadt egy kőbe és kissé oldalra dőlt, majd lefulladt. Rodriguest kisegítették a nézők, de a motor újraélesztéséhez kis szerelésre volt szüksége. Azonban így is stabilan őrzi a harmadik helyét az összetettben 16'06”-el Jordi Viladoms előtt, aki ma hetedik lett.

12.    szakasz végeredménye:



A szakasz egyik nagy vesztese Goncalves lett, aki csak a 15. helyen ért célba. Ez még nem lenne akkora baj, hisz a harmadik helyért küzdő portugálnak nem volt túl nagy a hátránya, azonban mivel a tegnapi napot csak úgy tudta befejezni, hogy bevontatták...ezért pedig 6 óra időbüntetést kapott. Ezzel pedig a dobogós álmai szertefoszlottak.

Összetett állás a 11. szakaszt követően:



Az élen ugyan nem történt változás, hisz a két KTM-es között még mindig nem dőlt el az elsőség, de Despres kis lélegzethez jutott...amire nagy szüksége is lehet. Viszont Rodrigues a harmadik helyen – Goncalves visszacsúszásával- új támadót kapott, Stefan Svitko személyében. Svitko eddig még nem cserélt blokkot a KTM-jében, ezért 15 perccel közelebb kerülhetett Rodrigues-hez (aki viszont már cserélt).
Holnap folytatódhat az idei Dakar – a szervezők szerint is- leggyötrelmesebb része, amiből itt Peruban már kaptak egy kis ízelítőt a résztvevők.
Most igazán helytállónak tűnik a Dakar szlogenje:
„Bármi megtörténhet, hisz ez a DAKAR”

TOTOS

;

Create an account

Your personal data will be used to support your experience throughout this website, to manage access to your account, and for other purposes described in our privacy policy.

Already have account?

Kosár ( 0 )