0

Dakar 2010: Coma újabb szakaszgyőzelme

2010-01-08 00:00:00
Dakar 6. szakasza: Antofagasta-Iquique
Összekötő: 180 km > Special: 418 km



Még a verseny felénél sem járunk, már csúnyán megtizelődött a mezőny. Az első napon még 362 jármű állt rajthoz, ma már csak 250-en vannak. 106 motor, 17 quad, 82 autó, 45 kamion.

Ma egyenlő erőfeszítést követelt  a teljes szakasz, amely északnak vette az irányt, egyenesen Iquique városba. 598 km-t kellett megtenniük a versenyzőknek, a mért szakasz hossza ebből 418 km.

 A versenyben maradt 106 motoros reggel 05:35-kor rajtolhatott, majd 180 km megtétele után kezdődhetett a száguldás 08:15-kor. A rajtsorrend érdekessége, hogy az első 4 helyről 4 különböző márka várhatta a kezdést: 1. Lopez (Aprilia) 2. Despres (KTM) 3. Fretigne (Yamaha) 4. Goncalves (BMW)

Az 5. helyről Ruben Faria (KTM) indulhatott, aki a tegnapi remek eredményének köszönhette mai rajthelyét. Érdekességként említem meg, hogy az ő szereplése az utolsó pillanatban alakult úgy, hogy Despres „vízhordójaként” vehet részt az idei Dakaron. Miután James West -aki eredetileg segítette volna a kétszeres Dakar-győztes franciát- felépülése egy lábsérülésből a vártnál jobban elhúzódott, s emiatt nem tudta vállalni az idei Dakart, a portugál Ruben Faria lett Cyril Despres vízhordója a Red Bull csapatban.
 


Úgy gondolom, óriási mentális pluszt tud nyújtani Cyril Despres számára az a tudat, hogy a csapattársa ezen a szakaszon 6 perccel mögötte érkezik. (Gondoljunk csak Marc Coma tegnapi defektjére, ami 40 perc hátrányt okozott a címvédőnek. Ami lehetett volna akár sokkal több is, ha Luca Manca nem ajánlja fel önzetlenül a saját hátsókerekét.)

23 km megtételét követően a tegnapi győztes Lopez elnézte az itinert és rossz irányba haladt, ami plusz 5 kilométerébe került neki és még öt versenyzőnek: David Frétigné (Yamaha) Alain Duclos (KTM), Paulo Goncalves (BMW) Ruben Faria (KTM portugál), és Pal Anders Ullevalseter (KTM), akik követték őt.

A 68. kilométernél lévő első ellenőrző pontnál (CP1) így Cyril Despres haladt át elsőként, akit Olivier Pain (Yamaha 450WRF) követett (+00:01:44), aki a tegnapi nehéz szakaszon a 10. helyen érkezett a célba. Őt most Ivan Jakes (KTM 690) követte (+00:02:14), majd Marc Coma érkezett (+00:02:20). Talán itt jegyezném meg, hogy Ivan Jakes nem véletlenül megy ennyire jól, hiszen 1989 óta vesz részt motorversenyeken, többszörös szlovák motocross és enduro bajnok, 2006-ban megnyerte a lengyel és a szlovák enduro bajnokságot is, 2007-ben pedig a Hungarian Baja versenyen is az első helyen végzett. 2008-ban a Szalay Balázs által delegált csapatban indult volna, ami köztudottan elmaradt a Mauritán terrorfenyegetettség miatt.

A 117. km-hez érkezve még mindig Despres volt az élen, de a nyomában már Coma lihegett (+00:00:54). A harmadik ekkor még Olivier Pain volt.

A 153. km-nél már Marc Coma volt az élen, pedig a mai napot a 19. rajthelyről kezdhette, ráadásul tegnap azt nyilatkozta, hogy most már a biztonságos tempóra törekszik. Ha ezt nevezi biztonságos tempónak, akkor a többiek csak kóricálnak a sivatagban… Második ekkor Despres (+00:00:40), 3. a portugál – pillanatnyilag az összetett harmadik helyen álló- Helder Rodrigues (Yamaha WR450F) mindössze három és fél perccel Coma mögött!



CP2-nél (195km) tankolás következett, ahol a sorrend: 1. Marc Coma 02:01:48, 2. Cyril Despres (+00:03:21), 3. Helder Rodrigues (+00:05:30), 4. Olivier Pain 
Ezt követően Marc Coma eltűnt a traking listáról, ami nem csak nálam okozott némi nyugtalanságot… Mint később kiderült a nyomkövetője nem adott jelet! De a mérőpontoknál rendre előkerült…nem is akár milyen időeredményekkel.

CP3-nál (252km) Marc az élen haladt, míg második helyen Despres (+00:04:34) és harmadik helyen pedig Rodrigues (+00:05:34)

A 359 km-hez érve csak annyi változás történt, hogy Rodrigues megelőzte Despres-t. Azonban a következő pár kilométeren még jobban begyorsított Coma, hogy mindenkit emlékeztessen a Dakar címvédő mivoltára. Ekkor már majdnem 6 és fél perc volt az előnye!
 


A célig már nem lassított, pedig az utolsó 34 km igazi porhomok volt. Több mint 10 perces előnnyel érkezett meg és ezzel az összetett 4. helyére tudott visszakapaszkodni. Azonban Despresnek sikerült visszaelőznie Rodriguest igaz, csak négy másodpercen múlt. Az elején nagyot hibázó Lopez is előkerült a végére és negyedikként érkezett, magával hozva az ötödik helyre Ullevalsetert is. Azonban aki ideáig elér, jutalmul egy felejthetetlen látvány tárul a szeme elé, lefelé tartva az utolsó nagy dűnéről: a sivatag homokjából már látni lehet a Csendes-óceánt.

Cél:
1 COMA (ESP) KTM 04:46:59 00:00:00
2 DESPRES (FRA) KTM 04:57:33 00:10:34
3 RODRIGUES (PRT) YAMAHA 04:57:37 00:10:38
4 LOPEZ CONTARDO (CHL) APRILIA 05:02:11 00:15:12
5 ULLEVALSETER (NOR) KTM 05:04:08 00:17:09
6 JAKES (SVK) KTM 05:04:25 00:17:26
7 PRZYGONSKI (POL) KTM 05:07:26 00:20:27
8  FRETIGNE (FRA) YAMAHA 05:08:36 00:21:37
9 STREET (USA) KTM 05:09:09 00:22:10
10 FARIA (PRT) KTM 05:14:58 00:27:59
11 DUCLOS (FRA) KTM 05:17:55 00:30:56
12 PAIN (FRA) YAMAHA 05:18:09 00:31:10

Összetett állás a hatodik szakaszt követően:

1 DESPRES (FRA) KTM 21:35:59 00:00:00
2 LOPEZ CONTARDO (CHL) APRILIA 22:18:14 00:42:15
3 RODRIGUES (PRT) YAMAHA 22:20:04 00:44:05
4 COMA (ESP) KTM 22:42:20 01:06:21 22:00
5  ULLEVALSETER (NOR) KTM 22:50:41 01:14:42
6  DUCLOS (FRA) KTM 22:57:55 01:21:56
7  STREET (USA) KTM 23:00:21 01:24:22
8  FRETIGNE (FRA) YAMAHA 23:36:56 02:00:57
9  JAKES (SVK) KTM 23:43:38 02:07:39
10 PAIN (FRA) YAMAHA 23:44:45 02:08:46
11 PRZYGONSKI (POL) KTM 24:02:52 02:26:53
12 FARIA (PRT) KTM 24:37:22 03:01:23




TOTOS


;

Create an account

Your personal data will be used to support your experience throughout this website, to manage access to your account, and for other purposes described in our privacy policy.

Already have account?

Kosár ( 0 )