0

Coma egyenlített a negyedik szakaszon

2011-01-06 00:00:00
A tegnapi győzelmet követően ma is nyerni tudott Marc, és az összetettben is az élre állt. Most volt az első off-track szakasz, ahol igazi sivatagi élményben volt része a kalandoroknak.


 
Ma 554 km-es összekötő szakaszt követően 207 km szelektív várt az összes kategória résztvevőire, hogy Argetntinát maguk mögött hagyva, a chilei Calamába érjenek. A határátkelést követően szinte súrolták a bolíviai határt, ahol a minap kezdődött egy komolyabb tűntetés az üzemanyag áremelés miatt. A határátkelés zökkenőmentesen és viszonylag gyorsan tudott zajlani, mert azt már a táborhelyen elvégeztek a hatósági szervek, itt csak egy rutinszerű útlevélvizsgálatra kellett „lassítania” a mezőnynek.
 


Legkorábban ismét a motorosok/quadosok keltek, akiknek már 04:30-kor a rajtvonalnál kellett sorakozniuk. Szinte még álmosan vágtak neki az Andok hegyvonulatának, hogy „megmászva” azt átkeljenek a 4800 méteres magasságon, maguk mögött hagyva Argentínát. Majd pedig Chilébe érve belevessék magukat a hírhedt Atacama sivatag dűnéibe, ahol hét napot fognak majd eltölteni.



 A tegnapi győzelmének köszönhetően Marc Coma (ESP-KTM) indulhatott elsőként és azonnal komoly tempót diktálva már a 81. km-nél 32 másodperces előnyre tett szert az őt követő Cyril Despre-vel (FRA-KTM) szemben. Bár most nem kellett számolgatva követnie valakit, hanem a saját tempóját diktálva, kitűnő navigálással száguldott előre. A harmadik helyen ekkor a francia versenyző „vízhordója” Ruben Faria (PRT-KTM) érkezett 1’24”-es hátránnyal a katalán mögött. A negyedik helyen „Chaleco” (CHL-APRILIA), míg az ötödiken Goncalves Paulo (PRT-BMW) haladt.

Calamába érve a helyzet alig változott, pedig közben ízelítőt kaphattak az atacamai sivatagból rendesen a versenyzők.



 A SHARK versenyzője Cyril Despre a második szakaszon nagyobb tempót diktált ugyan, de ismét eltévesztett párszor az útvonalat és 16 másodperccel később ért a célba, mint a mai nap győztese, Marc Coma. Ez egyben azt is jelenti, hogy az összetettben is átvette a vezetést a spanyol, bár a kettejük között mindössze kettő másodperc a különbség! Ez az ideiglenes eredmény azt is mutatja, hogy a két – saját párharcát vívó- versenyző milyen mesteri mértékben semlegesíti egymást. Hiszen 1220 mért kilométer megtételét követően egy keréknyomnyi különbség tudott kialakulni közöttük, miközben mindketten két-két szakaszgyőzelemmel büszkélkedhetnek.

Mögöttük harmadik helyen „Chaleco” Lopez érkezett 2’05”-es hátrányban, míg negyedikként Olivier Pain, aki már rendszeresen helyet követel magának az „élmenők között”. Bár a francia Yamahás a 12 perces büntetés következtében visszaesett az összetett 12. helyre.


Mai motoros eredmények:



 
Összetett állás:


 
A nap vesztese:

Alain Duclos (FRA-Aprilia) esett és megütötte magát. A negyven éves bamakói születésű versenyző sokáig ücsörgött a motorja mellett, és a nézők közül kellett segítenie párnak, hogy később magához térjen, mert enyhe agyrázkódást szenvedett az esése következtében. Pedig a Laser bukósisak tette a dolgát, de mégis olyannyira emlékezetkiesése lett az Aprilia toppilótájának, hogy először nem is értette, hogy mit keres az adott helyen illetve merre kell tovább haladnia. Azonban többszöri pihenőt beiktatva, sikerült a napi szakasz céljába érnie.

A szelektív szakasz vége egybe esett a tábor bejáratával, aminek következtében azonnal pihenhettek is a megfáradt versenyzők. Erre szükségük is lesz, mert holnap mindössze 36 km-es összekötő után 426 km-es szelektív, illetve sivatagi homok vár rájuk!


TOTOS

www.dakar.com


;

Create an account

Your personal data will be used to support your experience throughout this website, to manage access to your account, and for other purposes described in our privacy policy.

Already have account?

Kosár ( 0 )