Budapest-Bamako 2010: Tevék, homok, por
Változatos útviszonyok és rengeteg látnivaló jellemezte a 6. szakaszt, amely egy részét ellepte a por.
Budapest-Bamako 6. szakasz: Merzouga-Tinerhir
Reggel kilenckor tartottak eligazítást a szervezők és nem csak a napi szakasszal kapcsolatos információkat mondták el, hanem az általánosakat is, hiszen a résztvevők nem minden tagja tud időben megjelenni az eligazításokon. Az előző napi homokdűnés szakasz után most aszfaltút is jutott osztályrészül, de a kövesút és homokos út is szerepelt a mai etapban. A tavalyi időjárási viszonyokat figyelembe véve Marokkó a szebbik arcát mutatja idén.
A szakaszok teljesítése közben holdbéli tájakon haladnak a résztvevők, dűnék között, kősivatagban, kiszáradt folyómedrekben és kiszáradt tavakban, hatalmas porban és szikrázó napsütésben. Igazi tereprally feeling, néhol csapatós 80-90-el tolják neki, néhol 10-el lépkednek a köveken, néha pedig eltévednek.
Akik a verseny állása szerint az élmezőnyhöz tartoznak, általában jó véleménnyel vannak a szervezőkről és dicsérik a kitalált szakaszokat, de sokan vannak az ellentábor képviseletében is. Bár az útvonalakat sebtében kellett kijelölni (hiába volt a hosszas előkészület) hiszen a terrorfenyegetettség miatt nem tudták felvállalni a végső uticélt, Bamakót. Például a két angol motoros, akik versenykategóriában indultak, most csalódottságuknak hangot adva hazamennek és félbehagyják a további kalandozást. Mivel Mező Jani a motorrevü újságírójaként vesz részt a megmérettetésen (saját magát már nem tekinti versenyzőnek) ezért az egyetlen, aki még versenyben van, az Hodola Richárd, aki remekül is megy.
Az eddigi teljesített szakaszokat figyelembe véve az állás január 20-án:
1. #1 Raid Adventure Team Slovakia_1 (593 pont)
2. #23 GREEN NETWORK (591 pont)
3. #60 A www.homokdune.hu bemutatja (572 pont)
4. #70 We solve it_2 (567 pont)
5. #59 We solve it_1 (567 pont)
6. #65 Raid Adventure Team Slovakia_2 (558 pont)
7. #38 Snickers Team (547 pont)
8. #41 Hungarian Dakar Team_1 (533 pont)
9. #111 Honvéd Dream Team (526 pont)
10. #8 American Rent a Car (526 pont)
Mivel azonban az 5. helyen álló csapat autójának a motorja megadta magát, így kiestek a versenyből és most éppen azon gondolkodnak, hogyan szállítsák haza a járművüket. Viszont vannak olyanok is, akik most érték utol a mezőnyt, miután az európai utakon kellett megjavítaniuk a járművüket. (persze nekik nem az autójuk motorja hullott darabokra, mint a szóban forgó 5. helyről kiesett csapaté)
Szóval izgalmakban nincs hiány, mint ahogyan sérülésekből sem. A motorosok közül ezúttal Marton Andris járt pórul, aki a dűnézgetés alkalmával fejre esett és kicsit félrebeszélt, de azután helyre állt az agya és tovább tudta folytatni a kalandtúrát.
Sajnos kevés motorosról kapunk hírt, de a táborokban időről időre feltűnnek, és egyelőre még bírják a strapát.
(sikerült szereznünk egy fotót Várai Atilláról, aki a kép tanúsága szerint is rendben halad az etapok teljesítése közben…)
A mezőny egy része már szervezkedik, hogy eljussanak Bamakóba. Eddig 25 csapat jelezte, hogy az eredeti célt tartva átmennek majd Maliba. Döntésüket arra alapozzák, hogy állítólag európaiak egy csoportja most jár Maliban és csak az esti mozgásukat korlátozzák. Persze a szervezők nem tanácsolják a továbbiakban sem Marokkó elhagyását. Elvileg péntek este meglátogatja a mezőnyt a rabati magyar konzul Mhamid-ban (a péntek esti befutónál) és talán sikerül bővebb információt kapni a kialakult helyzetről.
A motorosokról szóló beszámolók és róluk készült képek Mező Jánostól származnak, aki a Motorrevü színeiben vesz részt a versenyen!
TOTOS

KAPCSOLÓDÓ BEJEGYZÉSEK
Böngéssz hasonló bejegyzések között