Budapest-Bamako 2010: Gyönyörű nap
A sok gyötrelem után most egy könnyűnek mondott szakaszt teljesített a mezőny. Szinte mindenki szintidőn belül ért célba és áradoztak a gyönyörű táj láttán.
Budapest-Bamako 11. szakasz: Khanifiss-Cap Draa
A mezőny a reggeli órákban jókedvűen ébredt és vidám dallamok kíséretében elrajtolt Khanifiss Nemzeti Park területéről, ahol az éjszakát töltötték. A napi 210 kilométeres szakasz jelentős része természetvédelmi területen haladt keresztül, csodálatos környezetben. Flamingók hada és egy lélegzet elállító vízesés szegélyezte a viadal résztvevőinek útját, ezért az elmúlt napok gondjait elfelejtve végre vidáman teltek a kilométerek. A szintidőt is 9 órásra szabták ma a szervezők, amely adott lehetőséget a kényelmes tempóválasztásra és bámészkodásra.
Motorosaink is kedélyesebben haladtak kisebb csoportokba verődve. Tengerpart, homokdűne és kősivatag egyaránt jutott mára is. Viszont a természetvédelmi területen kívül még elhaladtak a STAR WARS (Csillagok Háborúja) egyik forgatási helyszíne mellett is, ahol epizódszínfalakban is gyönyörködhettek. Szinte végig az óceán partján kellett motorozniuk…
Talán a mai nap legizgalmasabb epizódját egy kisebb bukás okozta, amelynek elszenvedője ezúttal Hadnagy Zsolt volt, aki a BMW R 1200 GS Adventure-jét egy kis patakmedernél dobta el. Hiába, a legnagyobb GS jól mutat, de Mező Jani szerint nem oda való. Legalábbis nem olyan szintű motorosok alá, mint ők. Pedig Zsolt nagy darab, kisportolt ember, de ez a motor még neki is sok. Meg azoknak, akiknek ki kell húzniuk valahonnan…
Hodola Ricsi az egyetlen versenyben maradt motoros gond nélkül teljesíti a szakaszokat.
Kun Árpi és Cé a kaland kategóriát erősítik így párban és a mai nap viszontagságaira Árpi így emlékszik vissza:
„A mai napon is túl vagyunk, nem indult túl jól a nap. Elindultunk egy vízesést megnézni, de néhány km -re Cé első defektet kapott, azt megcsináltuk gyorsan, aztán én alakítottam. Egy éles, mély homokos kanyar előtt váltottam vissza - azaz csak hittem, mert a váltókarom lelazult, így hármasban maradt - beértem, gázt adtam és azonnal megfulladt. Szépen pofáraestem. Kis szerelés, majd sietve indultam tovább, ritmusból kiesve, 200 méter múlva megint takartam egy nagyot, itt már köveken. Elég aljas volt a talaj. Mély homok, benne néhol sziklák, majd kemény sziklás talaj öklömnyi és labda méretű kövekkel. Így aztán nagyon nehéz jó guminyomást választani… Sajnos megint ráestem a bordáimra, megint eléggé szúr. A következő napokban már nem nagyon megyek terepre, most úgy tűnik. Amúgy minden rendben, jól érezzük magunkat, most Tan-Tan városban vagyunk, kivettünk 1-1 szobát. Hatalmasat zuhanyoztam, végre újra felismerem magam a tükörben, nem egy vakond néz vissza. Megnéztük ma a tatouine -t, vicces volt. Holnap északnak tartunk tovább, Agadir felé. Cé megkapta otthonról a magáét, miért nem eszik, ezért most kapott tőlem egy helyi gyrost, azon rágodik. Most sétálunk vissza a hotelbe.”
A versenyben cirka 50-55 csapat maradt, a többiek vagy kiestek már, vagy pedig Bamakó felé tartanak. Az utóbbiak az éjszakát valóban katonai őrzés mellett töltötték, mint ahogyan azt előzetesen Villám Géza ígérte. Előtte az elaknásított területen kellett áthaladniuk, amelyet a katonai segítség mellett gond nélkül megoldottak. Reméljük rosszabb hírt nem fogunk hallani róluk…
A többieknek pedig még 29-ig tart a verseny, amelynek a végállomása Agadir lesz.
A verseny nem hivatalos állása 01.26-án:
1. #60 A www.homokdune.hu bemutatja (1444 pont)
2. #70 We solve it_1 (1428 pont)
3. #38 Snickers Team (1422 pont)
4. #23 Green Network (1372 pont)
5. #111 Honvéd Dream Team (1333 pont)
6. #13 Carcade_1 (1324 pont)
7. #14 Carcade_2 (1300 pont)
8. #41 Hungarian Dakar Team_1 (1268 pont)
9. #8 Americana Rent a Car (1266 pont)
10. #37 SLO Team_2 (1212 pont)
A motorosokról szóló beszámolók egy része és róluk készült képek Mező Jánostól származnak, aki a Motorrevü színeiben vesz részt a versenyen!
TOTOS

KAPCSOLÓDÓ BEJEGYZÉSEK
Böngéssz hasonló bejegyzések között