0

A SHARK pilótái jól szerepeltek a történelmi versenyen

2010-09-20 00:00:00
A MotoGP versenysorozata első ízben látogatott el Aragonba, ahol a legelső versenyt Pol Eapargaro a SHARK büszkesége nyerte, míg a Moto2 géposztályban Talma is végre dobogóra állhatott!

Mivel a magyar Balatonring már harmadik alakalommal nem tudta megrendezni a MotoGP versenyt, ezért új helyszín lépett be a világbajnoki sorozat történetébe a spanyolországi Aragonban.



 Ez egy teljesen új építmény, amelynek a neve Circuito Motorland Aragon, és amelyet Herman Tilke tervezett. A német építész, aki több F1 pályához adta már a nevét többek között a pazar portimaoi pályához. Aragónia egy igazi versenyzői pálya: hosszú egyenes, gyors nagy kanyarok, magasság különbségek, szűk kanyarok – ez a pálya próbára teszi a versenyző és a gép képességeit is főleg a fékezés és gyorsítás terén.




 A pálya első világbajnoki versenyét megelőzően Shoya Tomizawa emléke előtt tisztelgett minden résztvevő, még a spanyol király Juan Carlos is, aki tiszteletét tette a versenyen, valamint a győztesek díjait is átadta.

A verseny drámával indult, amikor a világbajnokságban akkor még vezető Marc Marqueznek hátulról nekiütközött a motorjával Randy Krummenacher már a rajt utáni első kanyarban és a 17 éves versenyző frusztráltan belebokszolt az aszfaltba, alig akarván elhinni, hogy idén másodszor nem tudja majd befejezni a versenyt. Az incidenst később kivizsgálták és Krummenacher, aki vissza tudott térni a versenybe, fekete zászlót kapott. Míg Marquez visszabaktatott a boxba, Bradley Smith átvette a vezetést Marquez riválisaitól, Espargarotól és Teroltól, akik között megkezdődött a házi csata a dobogós helyezésekért. A két spanyol kicsit meg tudott lépni az angoltól, majd pedig az utolsó körben Espargaro elslisszolt az Aprilia versenyzője mellett a hátsó egyenesben és elsőként ment be az utolsó hosszú kanyarba, hajszálnyival Terol előtt, és ezzel Pol idén a harmadik győzelmét aratta, 0,050 másodperces előnnyel.



 Ez a végkifejlet azt jelenti, hogy Marquez – aki a verseny előtt 9 ponttal állt Terol és 20 ponttal Espargaro előtt – most a harmadik helyre esett vissza a világbajnoki pontversenyben 11 ponttal lemaradva Terolhoz és öt ponttal a SHARK pilótájához, Pol Espargarohoz képest.

Ebben a géposztályban is volt magyar SHARK versenyző Sebestyén Péter személyében, akinek jól sikerült a rajtja és a 28. helyről egészen a 20-ig tornázta fel magát. Azonban a technikai ördöge közbeszólt és idő előtt kiszállni kényszerült a versenyből.


 
Sebestyén Péter nyilatkozata:

„Nagyon sajnálom, hogy technikai probléma miatt nem sikerült befejeznem a versenyt. Már az első kör után éreztem, hogy valami nincs rendben a motorral, de próbáltam még a gondolatot is elhessegetni, hogy valami probléma van az Apriliámmal. Néhány körrel később azonban nem volt más választásom, kuplung-fék és kigurultam a pálya füves részére, hogy ne akadályozzam a még versenyben lévőket. Függetlenül attól, hogy a futamot nem tudtam befejezni, nagyon sokat tanultam és minden új tapasztalatra szükségem van ahhoz, hogy egyre jobb legyek, és ha állandó versenyzővé válok, akkor megálljam a helyemet a vb-n is. Szeretném megköszönni a lehetőséget a szponzoraimnak, Talmácsi Gábornak, a Faster Management-nek és nem utolsó sorban menedzseremnek, Roberto Favaronak.”

A Moto2-es kategóriánál a SHARK magyar pilótájáért Talmácsi Gáborért izgulhattunk.

Végre ezen a hétvégén úgy tűnt, hogy Talma is elégedett a motorja beállításaival, amit a hetedik rajtkocka is bizonyított. A warm-up alkalmával elért ötödik hely pedig kimondottan jó előjelnek bizonyult. A versenyen Talma –a tőle megszokott módon- jól kapta el a rajtot és okosan a belső ívre helyezkedett, nehogy kiüssék alóla a motort. Óvatosság jogosnak tűnt, hiszen a középmezőnyben Fonsi Nieto hibázott az első kanyarnál és kicsúszásakor magával sodort másik négy versenyzőt is.
Talmácsi már az első kör végén, a negyedik helyen robogott és a verseny végig tartani tudta a tempót. Elöl Iannone meglépett a mezőnytől, a második bolyt Simon, Corsi és Talmácsi alkotta. A magyar versenyző több kanyarban is más ívet választott, ezzel is kímélve a gumikat, amit ez a pálya felettébb gyorsan koptatott. Később Talmának sikerült megelőznie Simone Corsit, ami már a dobogót jelentette a SHARK versenyző számára. Az utolsó körben még megpróbálta megfogni a 2. helyen motorozó Julian Simont, ami kis híján sikerült is neki, de végül 0.076-os különbséggel a harmadik helyen intette le a kockás zászló. Az idei első dobogós helyezésével járó 16 pont pedig az összetettben a hatodik helyre hozta fel.
 
Talmácsi Gábor nyilatkozata:

„A hosszú és kemény munkának, amit a szezon kezdete óta végeztünk végre meglett az eredménye. Nem adtuk fel és úgy érzem, hogy a szerelőim is megértették, amit mondtam és megtaláltuk azt a beállítást, amivel elérhető lett a dobogó, ezek a beállítások biztosan jó alapot szolgáltatnak majd a későbbiekben is. Ezen az úton kell tovább mennünk. Jól működött a motorom, élveztem a versenyzést. Nagyon boldog vagyok, hogy idén először én is dobogóra állhatok, és ha rajtam múlik, le sem szállok róla a hátralévő 5 versenyen. Nagyon örülök és büszke vagyok arra is, hogy elsőként a mi csapatunk tudott két versenyzővel az első háromban végezni. Szponzoraimnak köszönöm a bizalmat és a támogatást, szurkolóimnak pedig az egész éves biztatást, kitartást! Jól működött a motorom, élveztem a versenyzést. Nagyon boldog vagyok, hogy idén először én is dobogóra állhatok, és ha rajtam múlik, le sem szállok róla a hátralévő 5 versenyen. Nagyon örülök és büszke vagyok arra is, hogy elsőként a mi csapatunk tudott két versenyzővel az első háromban végezni. Szponzoraimnak köszönöm a bizalmat és a támogatást, szurkolóimnak pedig az egész éves biztatást, kitartást!”

A versenysorozat október harmadikán Japánban folytatódik, amelyet a maláj és az ausztrál viadal követ majd, ezért zsinórban három héten keresztül küzdenek a résztvevők a tengerentúlon.

TOTOS


   

;

Create an account

Your personal data will be used to support your experience throughout this website, to manage access to your account, and for other purposes described in our privacy policy.

Already have account?

Kosár ( 0 )