A 2. Foktúra résztvevői elszántságból jelesre vizsgáztak. A hó helyzet talán mondanom sem kell ideális volt, ha idén már semmi sem esik, akkor is kitart április végéig.  A csapat legfiatalabb tagja 12 éves volt (Dóri), de humorával és spontán értékeléseivel hamar kivívta az öreg rókák elismerését. A kiutazás végig jó tempóban és hangulatban zajlott, mire Székelyföldre értünk már mindenki szinte mindent tudott a másikról. Egy dolog maradt csak titokban, Gyuszi motoros szán versenyzői múltja… de erről majd később.


Este már helyi specialitásokat szolgáltak fel vacsorára. Az izgatottságtól alig tudtunk aludni. Vasárnap reggel mindenki ott keringett a kikészített motoros szánok körül, jó érzékkel mindenki választott magának egyet, és tíz perccel később már a gyakorló pályán (ló karám) róttuk a bemelegítő köröket. Bár nem volt meleg (mínusz 8-10 fok), de a folyamatos mozgástól kimelegedve álltunk meg a nagy puszta közepén egy kis vitézkedésre. Itt mindenki „ami a csövön kifér” felszólításnak eleget téve húzta a gázt (illetve tolta). Alkalmam volt Zsolti (túravezetőnk) versenyszánkóját kipróbálni, hát az… szóval, mint egy MotoGP gép csak szánkóban. Tol az mindenhol és kiássa magát bárhonnan, és erre szüksége is volt Zsoltinak a következő két napban. Hegyre fel, völgybe le, az enyhén fagyott szűz hó pont ideális terep. Gyönyörű helyeken jártunk, mindenkinek jól ment a szánkózás.

A hideg ebédet egy picinyke faház mellett ejtettük meg. Sonka, kolbász, szalonna, kecskesajt, hagyma, kenyér a kiéhezett szánkósok eledele, nem is maradt belőle. Nap végére mindenki felbátorodva csúsztatta, feszítette a kanyarokba a motoros szánokat. Az esti vacsoránál eldöntöttük, hogy másnap a „Csaú villa” az az Ceausescu vadászháza lesz a cél. Ám arra senki sem mert gondolni, hogy a vacsora alatt kezdődő hó esés egész éjjel és még két napig fog tartani.


Hétfőn reggel így szakadó hóesésben, sajgó izomlázzal indultunk neki és őszintén állítom, hogy mindent megtett a csapat, estünk-keltünk a mély hóban, megmászhatatlan hegyoldalakat hódítottunk meg, kidőlt fákat és egyéb akadályokat tűntettünk el az útból, a Csaú villát mégsem értük el. A versenyzőnek hitt Gyuszi csillogása is itt ért véget egy patak partján, az őt bálványozó tömeg megrökönyödve vette tudomásul, hogy az addig brillírozó példaképük a túravezető segítségét kéri az átkeléshez… ennyi volt, így ér véget egy ígéretesnek tűnő versenyzői karrier!


Végül fáradtan, de hőstetteinktől megrészegülve a Bujdosó Fogadóban melegedtünk fel és fogyasztottunk forralt bort vagy meleg teát az ízletes ebédhez. Szerelvényigazítás után még egy nagy kört tettünk szűzhavas területeken. A csapat napnyugtára ért vissza, és az esti vacsoránál a kellemes élőzene mellett beszéltük át a két nap történéseit.


A kedd reggeli hírek szerint akkora hó volt Romániában, hogy jobban tettük volna, ha maradunk még pár napot szánkózni. Ám bátor csapatunk, Pali vezetésével neki vágott a hegyeknek és ügyes ellen kormányzásokkal túljutottunk a kritikus szakaszokon, majd jó tempóban hazaértünk.


Március elején még egy menetre készülünk, aki eddig kihagyta bármilyen okból ezt az „élménybombát” az még bepótolhatja, aztán már csak jövőre!

Nagyon nagy buli volt ez a pár nap, újra remek emberek gyűltek össze önfeledt szórakozásra, köszönöm a részvételt és a Fokt Motor támogatását!

Barátsággal:
Szimcsák Attila