0

Dakar 2011 útvonala

2010-12-30 00:00:00
Két sikeres versenyt követően már harmadik alkalommal lesz a Dakar színtere Dél-Amerika. Mégis sikerült a rendezőknek olyan változatos útvonalat kialakítaniuk ezen a kontinensen, amely a színek kavalkádja mellett mesés tájakon vezeti végig a résztvevőket Buenos Aires-től Chile legészakabb pontjáig: Arica-ig.
 


Argentína óriási méretének köszönhetően serkenteni fogja azok képzeletét, akik kedvelik a nyílt vidék nagy területeit. A fővárostól észak felé véve az irányt a szomszédos országok érintésével halad majd a mezőny, ahol egyetlen nap alatt száz kilométeren belül a növényzet teljesen a tájjal változik. Ezért a vezetési készség változást igényel a száraz és nedves körülményeknek megfelelően, miközben az akklimatizálódásra nem igazán marad idő. Az első argentin rész első három napján a Dakar különösen kimerészkedik Jujuy és Salta tartományaiba és Bolívia közelébe. Ezek a hosszú szakaszok a mitikus Route 40 körül terelik majd a mezőnyt. Ezt követően már Chilébe érkeznek a kalandorok, ahol egy új útvonalon haladhatnak egészen Chile északi csücskéig, azaz Peru határáig, miközben át kell kelniük az Acatama sivatagon. Itt persze kiélhetik a sivatagi homok és dűne vágyaikat is a résztvevők, miközben szinte a verseny végkimenetét is meghatározó tudásról tehetnek bizonyságot. A Dakar ezen szakaszán elválik majd, hogy kik a szakértői a navigálásnak, valamint kik képesek leküzdeni a dűnék vendégmarasztalását. Paso San Francisco-n keresztül argentin területre érnek majd, miközben az Andes Cordillera fennsíkon áthaladva gyönyörködhetnek a táj szépségében. Mesés tájak után a sport egy túláradó színpaddal megint átveszi a hatalmat a jogos helye fölött a fehér Chilecito dűnékben. A változatos színhelyek kanyargó – kiszáradt- folyómedreken keresztül vezetnek, amik mélyen vágnak a sivatagba, és amikkel a versenytársak még nem találkoztak San Juan felé. De innen még nem kis távolság vár rájuk a végcélnak számító Buenos Aires-ig. Ez kétség kívül a kitartás és tudás versenyútvonala lesz, ahol fáradtságot le kell győznie majd a győzni akarásnak.  

DÁTUM

START

CÉL

2011/01/01

Buenos Aires

Victoria

2011/01/02

Victoria

Córdoba

2011/01/03

Córdoba

San Miguel de Tucumán

2011/01/04

San Miguel de Tucumán

San Salvador de Jujuy

2011/01/05

San Salvador de Jujuy

Calama

2011/01/06

Calama

Iquique

2011/01/07

Iquique

Arica

2011/01/08

PIHENŐ NAP


2011/01/09

Arica

Antofagasta

2011/01/10

Antofagasta

Copiapo

2011/01/11

Copiapo

Copiapo

2011/01/12

Copiapo

Chilecito

2011/01/13

Chilecito

San Juan

2011/01/14

San Juan

Córdoba

2011/01/15

Córdoba

Buenos Aires

2011/01/16

FINISH




Vélhetően a motorosok ismét más – védett- útvonalon közlekednek majd, hogy az autóktól elkülönítve minél biztonságosabban tehessék meg az egyes szakaszokat.
A Dakar sűrű programot ígér a 420 versenyzőjének idén, hiszen 9.500 kilométer vár rájuk – 5.000 kilométer versenyszakasszal- 13 helyszínen, hogy az utolsó napon célba érhessenek Buenos Airesben.


TOTOS

;

Create an account

Your personal data will be used to support your experience throughout this website, to manage access to your account, and for other purposes described in our privacy policy.

Already have account?

Kosár ( 0 )