0

Dakar 2010: Lopez második szakaszgyőzelme

2010-01-11 00:00:00
Dakar 8. szakasza: Antofagasta-Copiapo
Összekötő: 96 km > Special: 472 km Total: 568km



Tegnap pihenhetett a mezőny és volt idő a motorok átvizsgálására, itinerek pontosítására, esetleg egy kis ejtőzésre is. Azért a két éllovas gondoskodott arról, hogy a világsajtó a rájuk figyeljen. Cyril Despres  a legutóbbi szakasz befejeztével értesített a szervezőket, hogy szerinte Marc Coma illegális gumicserével próbált tisztességtelen előnyhöz jutni. Ezt persze a címvédő spanyol tagadta.
 


Az ominózus eset még a hetedik szakaszon történt, amikor az első tankolást követően a 277 km-nél felterelték a mezőnyt a betonútra. Cyril Despres állítása szerint Marc Coma ekkor új gumival tért vissza.

Despres állításának igazolására a francia televíziós társaság sietett a segítségére, akik köztudottan a Dakar 2010-ről készített képeikkel tájékoztatják a nézőket, és bizony az ő kameráik elől nem tudnak elrejtőzni a versenyzők…főleg nem a TOP pilóták. Készítettek egy képet, amelyen egymás mellé rakták Coma és Despres hátsókerekeit és ezt elküldték a rendezőknek is.
 


Kettejük vitáját a szombati napon tárgyalták és döntötték el!

Marc Ducrocq a Dakar 2010 igazgatója: „A képek önmagukért beszélnek: a kerék láthatóan nem gurult 200 kilométert! Köztudott, hogy Marc Coma gumigondokkal küszködött az eddigi szakaszok során. Megpróbálta megoldani a maguk módján, de elkapták…”

Coma hat órás büntetést kapott, miután Cyril Despres gumicsere vádját elfogadták a rendezők. Így az összetett második helyéről 20 hellyel hátrébb találta magát!

Marc a döntést igazságtalannak tartotta és még a visszalépését is fontolóra vette. Tagadta az ellene felhozott vádakat és azzal érvelt, hogy a gumikat kímélte a hetedik szakasz első felében, aminek bizonyításaként az akkori 14. helyét hozta fel.

A nap végén azonban úgy döntött, hogy mégis folytatja a versenyt és vasárnap -95 motoros társával együtt- újból rajthoz állt.

Reggel hatkor indulhattak a táborhelyről és 07.30-kor kezdték meg a special teljesítését. A rajtsorrend alapján az első három: Despres, Coma, Fretigne volt, akik kétperces időkülönbséggel indulhattak és persze az őket követők is.



 48 km megtételét követően a francia Alain Duclos (KTM 690) állt az élre, akit Coma +00:00:09 és Fretigne +00:00:36 követett.

CP1-nél (153km) már Coma volt az élen 01:32:44, de másodpercre pontosan ugyan ezt az időt motorozta a TEAM TONI-TOG büszkesége Duclos is! Csak hét másodpeccel volt lassabb Ullevalseter, amivel zárta a pillanatnyi dobogósok sorát.

Az első ellenőrzőpontot követően a norvég Ullevalster megtáltosodott és CP2-nél (199km) már ő haladt az élen. Duslos +00:01:05 és  Fretigne +00:01:08 követték őt. Cyril Despres kicsit lemaradva +00:02:55 a 7. helyen volt ekkor.
 


A versenyzők 245 km megtétele után tankolhattak először (CP3), ahová elsőként Lopez érkezett 02:38:19. Az őt üldözők sorrendje: Ullevalseter +00:00:19, Fretigne +00:00:38, Faria +00:01:52, Coma +00:02:13, Duclos +00:03:24, Despres +00:04:55. Bizonyára nem véletlen az összetett lovas hátránya, ami véleményem szerint nem a motor műszaki hibájának volt köszönhető, hanem a biztonsági vezetésnek.

CP4-nél (304km) az első három sorrendje nem változott, csak az időkülönbségek nőttek az éllovas Lopezhez képest.

A 355. km-nél még mindig a chilei vezetett, de most már csak Ullevalseter tudott vele tartani. Igaz ő is majd két perces hátránnyal +00:01:50 követte a hazai sztárt. A döbbenetes iramot a harmadik helyen befutó Helder Rodrigez (Yamaha WR 450F) lemaradása +00:08:13 tükrözte. Azért Marc Coma ma is adott okot arra, hogy -szinte tüntetőleg- különös figyelmet fordítsanak rá: az iritrack elromlott ismét a motorján, ezért a nyomkövetése szinte lehetetlenné vált. Azért az ellenőrző pontoknál rendre felbukkant.

A következő mérési pont a 396. km-nél volt, ami már a szakasz végéhez közeledve az igazi dűnesort, és egyben a fokozódó nehézséget is jelentette a versenyzőknek. Nem úgy a hazaiak kedvencének, aki az Aprilia nyergében elszántan küzdött a második szakaszgyőzelméért. Még mindig vezette a mezőnyt 04:31:00 és mögötte továbbra is Ullevalseter +00:01:25 loholt. A 41 éves norvég után jócskán kellett várni, a következő versenyző megérkezéséig, akit Duclos +00:08:31 testesített. Negyedikként Despres érkezett +00:09:13-es hátránnyal.
 


A CP5-höz érkezve (465km) már előkerült Marc Coma, aki átvette a vezetést, azonban a végső hajrá mégis –a hazai pályán vélhetően sokat tesztelő- Francisco Lopez Contardonak (CHL) sikerült, így megszerezve a saját és az Aprilia második szakaszgyőzelmét!

Cél:

1 LOPEZ CONTARDO (CHL) APRILIA 05:29:25 00:00:00
2 COMA (ESP) KTM 05:30:07 00:00:42
3 ULLEVALSETER (NOR) KTM 05:30:47 00:01:22
4 FRETIGNE (FRA) YAMAHA 05:32:44 00:03:19
5 DESPRES (FRA) KTM 05:36:08 00:06:43
6 DUCLOS (FRA) KTM 05:38:31 00:09:06
7 RODRIGUES (PRT) YAMAHA 05:41:15 00:11:50
8 PRZYGONSKI (POL) KTM 05:43:32 00:14:07
9 PAIN (FRA) YAMAHA 05:47:25 00:18:00
10 SVITKO (SVK) KTM 05:47:59 00:18:34

Az összetett állás a 8. szakaszt követően:

1 002 DESPRES (FRA) KTM 33:46:21 00:00:00
2 004 ULLEVALSETER (NOR) KTM 35:06:52 01:20:31
3 009 LOPEZ CONTARDO (CHL) APRILIA 35:10:42 01:24:21
4 005 RODRIGUES (PRT) YAMAHA 35:11:36 01:25:15
5 014 DUCLOS (FRA) KTM 35:38:50 01:52:29
6 012 FRETIGNE (FRA) YAMAHA 35:48:54 02:02:33
7 016 PAIN (FRA) YAMAHA 36:28:20 02:41:59
8 011 PRZYGONSKI (POL) KTM 36:48:15 03:01:54
9 128 SVITKO (SVK) KTM 38:13:27 04:27:06
10 001 COMA (ESP) KTM 40:47:10 07:00:49 06:22:00

Vajon képes lesz-e Marc Coma a 6 óra 22 perces büntetést ledolgozni a hátralévő napokban?



TOTOS



;

Create an account

Your personal data will be used to support your experience throughout this website, to manage access to your account, and for other purposes described in our privacy policy.

Already have account?

Kosár ( 0 )