Dakar 2009/Motor: Jordi Viladoms nyerte a csonka 10. szakaszt
A szervezők ismét változtatni voltak kénytelenek az eredetileg tervezett útvonalon, ráadásul késve is indulhatott a mezőny a Dél-Amerikai rally 10. szakaszán.
A versenyzők ott folytatták, ahol tegnap abbahagyták, ráadásul ugyan oda is érkeztek vissza. Eredetileg Copiapoból indulva – az idei rally leghosszabb szakaszát teljesítve- egy 690 km-es hurok megtétele után Copiapoba érkezett volna vissza a mezőny. Azonban a rajt előtt értesítették a résztvevőket hogy a mai gyorsaságit a CP3-nál elterelik, majd a CP5 és CP6 között tér vissza a mezőny az eredetileg tervezett pályára. A szelektív szakasz így 476 kilométerre rövidült.
A 128 induló motoros (ekkorra már csak ennyien voltak versenyben) rajtidejét egy fél órával elhalasztották a pálya elején gomolygó sűrű köd miatt, ami az esetleges helikopteres mentést lehetetlenné tette volna. A fél órás késésből végül több, mint két és fél óra lett, így az első motoros – Frans Verhoeven (holland, KTM 690)- helyi idő szerint 9:45-kor rajtolhatott. Azonban a holland óriás 87 km megtétele után (CP1 mérőpontnál) mindössze a 20. helyen motorozott. Az első ekkor Cyril Daspres volt, aki most komolyabb tempót volt kénytelen diktálni. Valamint beigazolódott a két nappal ezelőtt tett nyilatkozata is, miszerint nagy meccseket fognak vívni Marc Comaval és Francisco Lopezzal. Ugyanis ők ketten követték a vezető franciát az első mérési pontnál, ahol az első 11 között csak KTM motorokat találhattunk. Dési János ekkor még a 42. helyen állt a napi szakasz sorrendjét figyelembe véve.
A vezető hármas személye nem változott egészen a 222. km-nél lévő tankolási lehetőségig (CP3), amikor a harmadik helyre J. Viladoms (Coma csapattársa a KTM Repsolnál) furakodott be Lopez elé. Ekkor a chilei Francisco Lopez két másodperc(!) hátránnyal esett vissza a negyedik helyre. Itt terelték el a mezőnyt – lerövidítve ezzel a távot- Diego De Almagro irányába. Dési János a tankolást követően 43. helyen folytatta útját 33 perces hátránnyal az élen állóhoz képest. Viszont a következő mérési pontnál már két helyet tudott javítani a 4x4 OFF ROAD CLUB magyar versenyzője.
Cyril Despres és Marc Coma is navigációs hibát követett el a 480. kilométernél és csak egy 23 kilométer hosszú kerülő után találtak vissza a helyes útra, aminek következtében Daspres a 11. míg katalán vetélytársa a 13. helyre esett vissza. Talán ez annak is köszönhető, hogy az összetettben vezető Coma taktikája nem más, mint árnyékként követni Dasprest. Ezzel a csellel ugyanis nem tudná az összetettben átvenni a vezetést a francia. A terv nem rossz, azonban így most mindketten eltévedtek.
Francisco Lopez is visszacsúszott a 14. helyre, míg az élre a francia Alain Duclos került. Ő az a 37 éves KTM-es versenyző, aki az első szakaszon elszenvedett defektjének köszönhetően az összetett 210. helyről(!) küzdötte fel magát a mostani 53. helyére. Mivel azonban a tegnapi távot 10.-ként fejezte be, ezért ma ez volt a rajtpozíciója is. Végül remek hajrát produkálva a röviditett szakasz második legjobbjaként ért a célba, bő egy perces hátránnyal Jordi Viladoms mögött. Ugyanis ezt a szakaszt ő nyerte. Ezzel a kétkerekűek kategóriája újabb szakasz győztest köszönthetett a spanyol fiatalember személyében, aki múlt vasárnap éppen itt a 31. Dakar Rally-n ünnepelte 29. születésnapját. Valamint az összetett listán is előrébb léphetett az előkelő 4. helyre.
A harmadik helyen most Pal Anders Ullevalseter végzett, akinek eddig a legjobb helyezése a harmadik szakaszon elért második helyezése volt. Ezzel az eredménnyel most megerősítette az összetett hetedik helyét.
A két éllovas ezúttal lemaradt a dobogóról. A sivatag közepén „leirt vargabetűnek” köszönhetően végül Daspres a hatodik, míg Coma a hetedik helyen ért célba, azonban összetettben megőrizték a helyezésüket.
Dési János a tegnap az összetettben egy helyet tudott előrébb kerülni, ma azonban a 32. helyen ért célba, amivel újabb három helyet tudott javítani az összetettben! Ezzel visszakerült az 5. szakaszon elért pozíciójába.
Sajnos a mai szakaszon történt egy súlyos baleset is, amelyet az első mérőponton még 90. helyen szereplő, spanyol Cristobal Gerrero, az EPSILON TEAM (KTM 525 EXC) versenyzője szenvedett el. Az összetettben eddig 76. helyen szereplő 48 éves versenyző hatalmasat esett, melynek következtében kómába került és azonnal kórházba szállították!
Holnap az egész mezőny verseny nélkül robog majd vissza Argentínába, mivel az időjárási viszonyokra hivatkozva (holnapra nagy ködöt jósolnak) törölték a holnapi Copiapo-Fiambala közötti teljes szakaszt! Így várhatóan 15-én folytatódik majd a verseny.
11.nap: Capiapo-Capiapo (Chile). Az össztáv 496 km, a szelektív szakasz hossza 476 km:
1. Jordi Viladoms 6:35:26
2. Alain Duclos + 1:06 perc hátrány
3. Pal Anders Ullevalseter + 2:07 perc hátrány
32. Dési János + 1:18:47 óra hátrány
Jordi Viladoms:
„Ez a szakasz igazán megkapó volt. Csak a 11. helyről kezdtem, de a saját iramomat tudtam produkálni. Azonban az utolsó ellenőrző pontnál nem láttam Comát, ami aggasztott. Nem tudtam, mi történhetett vele, de az utolsó 10 km-en előkerült. Végig az élmezőnnyel tudtam haladni és a végén sikerült mindenkit megelőznöm. Jól érzem magam és nagyon elégedett vagyok.”
Marc Coma:
„Ezen az igazán kemény szakaszon összezavarodtam…Nyugodt tempóval kezdtem, mert gondoltam, hogy hosszúra nyúlhat ez a szakasz és szerettem volna kímélni a gumikat. Azután a navigációmon rosszul értelmeztem egy feljegyzést, amivel sok időt veszítettem. Amikor aztán megtaláltam a helyes irányt, akkor mindent bele kellett adnom, pont a legnehezebb részen. De örülök, hogy megcsináltam.”
Dakar 2009 állása a 11. nap után:
1. Marc Coma 43:52:30
2. David Fretigne (francia, Yamaha) + 1:24:50 óra hátrány
3. Cyril Daspres + 1:31:11 óra hátrány
32. Dési János (magyar, KTM) + 10:12:13 óra hátrány
TOTOS
KAPCSOLÓDÓ BEJEGYZÉSEK
Böngéssz hasonló bejegyzések között