A SHARK sisaknak köszönhetően Vazquez megúszta
A Twin Ring pályája sem maradt balesetmentes ezen a hétvégén, hiszen már az első verseny első kanyarjánál hatalmasat bukott Efren Vazquez, akit nem elég, hogy Jonas Folger is eltalált, de még a betonfalnak is csapódott. A SHARK védelmének köszönhetően azonban megúszta egy enyhe agyrázkódással, így már a következő hétvégén újból versenyezhet.
A pénteki napon megvolt az első komolyabb bukás, amelynek elszenvedője Dani Pedrosa. Az első szabadedzés végén Pedrosa kulcscsonttörést szenvedett, aminek köszönhetően a világbajnoki esélyei is elszálltak, hiszen nagy valószínűséggel nem fog tudni visszatérni a következő két versenyre, ami szünet nélkül következik (Sepang és Philip Island).
A vasárnapi versenyeket megelőzően megemlékeztek a nemrég elhunyt Shoya Tomizawaról, akinek szülei is ott voltak Motegiben a japán nagydíjon, majd ezt követően indulhatott a nyolcad literesek versenye.
A rajtot követően kialakult tumultusban próbált Efren Vazquez helyezkedni az első balos kanyar könnyű vételéhez, amikor egy pillanatra összeért motorja Bradley Smith-tel, ezért hirtelen keresztbefordult alatta a motor és azonnal katapultálta a SHARK pilótát.
A mögötte érkező német ifjú tehetség, Jonas Folger már nem tudta kikerülni és motorjával együtt óriásit bukott. Kettejük közül a spanyol járt rosszabbul, mert nem elég, hogy Folger is átment rajta a motorjával, de még ezt követően a betonfalnak is csapódott. A SHARK sisak azonban kitűnően működött és megvédte viselőjét.
Ezt követően csapattársa – a szintén SHARK versenyzőnek számító- Pol Espargaro próbált elégtételt venni Smith-ten oly módon, hogy elvegye tőle a harmadik helyet a versenyben. Azonban az egész hétvégén beállítási gondokkal küzdő kiválóság ezúttal alulmaradt ebben a párharcban és a végén meg kellett, hogy elégedjen a japán nagydíj negyedik helyével. Ez egyben azt is jelenti, hogy jelenleg 13 pontos hátrányban van a világbajnoki címért folytatott harcban Nicolas Terollal szemben.
Az összetett harmadik helyről várja tehát a folytatást, amely a malajziai verseny lesz…ezt pedig pihenő hétvége nélkül követi majd az ausztrál futam!
TOTOS

KAPCSOLÓDÓ BEJEGYZÉSEK
Böngéssz hasonló bejegyzések között