0

A SHARK ismét bizonyított Laguna Seca-ban

2010-07-26 00:00:00
A múlt hétvégén az USA nagydíjra került sor, ahová csak a MotoGP legnagyobb géposztályának résztvevői kaptak „meghívást” és ahol Aleix Espargaro ismét bukott. Talmácsi eközben itthon gokartozott.
A német nagydíjat követően a MotoGP 125 és Moto 2-es mezőny pihenhetett ezen a hétvégén, de a MotoGP prémium kategóriájának tagjaira kemény megmérettetés várt.
Talmácsi Gábor (Moto 2 versenyzőnk) ezúttal az aktív pihenést választotta és a második „Talmácsi Napon” a szakadó esőben gokartozott Kecskeméten. Az eseményre meghívott sztárvendégek többen is vállalkoztak az esőgumikkal szerelt gokartok „idomítására”.



A profi versenyzőket verbuváló alkalmi „háziversenyt” végül a SHARK pilótája, Talmácsi Gábor nyerte.

Talmácsi Gábor:

Reggel, amikor megláttam, hogy szakad az eső kicsit elszomorodtam, de átszerveztük a programot és így meg tudtuk tartani a rendezvényt. Köszönöm mindenkinek, aki eljött, még az zord idő ellenére is. Mindent megtettünk, hogy szórakoztassuk a vendégeinket és a nézőket. Sokat jelentett számomra, hogy szurkolóim még az ország másik feléből is ellátogatottak Kecskemétre, hogy itt legyenek velünk. A sztár vendégeknek és barátaimnak is hálás vagyok, hogy itt voltak a Talmácsi Napon. Az esemény együttműködő partnereinek is köszönjük, hogy mellénk álltak.

Laguna Seca, 2010.07.25:

A MotoGP versenysorozat legrövidebb pályájára látogatottak el a prémium kategória versenyzői, hogy az USA nagydíj Mazda Raceway 3.610m hosszú aszfaltcsíkján mérjék össze erejüket. A SHARK pilótái közül ezúttal csak Aleix Espargaróért izgulhattunk, hiszen az előző német nagydíjat félbeszakító bukásának köszönhetően Randy De Puniet - bal sípcsonttörése - miatt nem állhatott rajthoz. Pedig az LCR Honda versenyzője a Sachsenringet megelőző mind a hét versenyt sikeresen befejezte. Sőt legjobb „nem gyári” versenyzőként az összetett tabella 5. helyén állt, de a kihagyott két versenyt követően jelenleg a 8. helyre csúszott vissza. Ebben az említett német balesetben Espargaro is bukott, akinek csigolyasérülése miatt kérdésessé vált az amerikai versenyen való szereplése. Ezen a hétvégén azonban mégis vállalta a megmérettetést, egyedüli SHARK versenyzőként.



Tizenharmadik helyről kezdhette meg élete első USA nagydíját Laguna Seca-ban, amely 32 körösre volt kiírva.



Azonban négy körrel a vége előtt –amikor már a kilencedik helyen motorozott és éppen Loris Capirossi elől menekült- az egyik kanyar kijáratánál becsuklott a motor eleje és hatalmasat esett.



A SHARK sisak védelmére ezúttal is nagy szüksége volt a 41-es rajtszámú spanyolnak, hiszen fejjel érkezett a Mazda Raceway betonjára, ahonnan a kavicságyon átcsúszva a kipárnázott falnak ütközött. Ráadásul a motorja kereke is még eközben – utolérve őt- fejbe vágta. A sajnálatos esetnek köszönhetően sértetlenül, de újabb pontok nélkül zárta a versenyét az idősebbik Espargaro. Ezzel jelenleg a tabella 14. helyén tanyázik a spanyol, aki július 30-án ünnepelheti 21. születésnapját.

Az USA nagydíjat egyébként Lorenzo nyerte, míg második és harmadik helyen Stoner valamint – a még mindig sérült- Rossi végzett.

A következő versenynek Brno ad otthont, 2010.08.15-én, ahol ismét mindhárom géposztály képviselteti majd magát a cseh nagydíjon.

TOTOS






;

Create an account

Your personal data will be used to support your experience throughout this website, to manage access to your account, and for other purposes described in our privacy policy.

Already have account?

Kosár ( 0 )